|
Régen tervezzük és meg is igértük, hogy részletesen tájékoztatjuk Önöket a misztikus Tibetről, de most, hogy elindul a sorozat, rögtön elnézésüket is kell kérnünk, mert igazán nehéz, sőt képtelenség átfogó információt nyújtani Tibetről, ezért a következő 4 héten a tibeti látványosságoknak csak egy kis hányadáról lesz szó. Majd ha elegendő időnk és lehetőségünk lesz, no meg, ha Önök is további érdeklődést mutatnak, akkor folytatjuk beszámolónkat erről a vadregényes fennsíkról.
Mai adásunkban arról tájékoztatjuk Önöket, hogy mit tapasztaltak az uton azok a kínai tudósítók, akik Secsuánból indultak el Tibet felé.
A Secsuan-Tibet út valószínűleg a leghosszabb és legveszélyesebb országút a világon. Erről az útról számtalan legenda szól, ugyanakkor páratlan kilátás is nyílik róla a tájra.
Bár a Qinghai-Tibeti fennsíkon, általában rendkívül hideg van, májusban és júniusban az út mentén mindenütt érezhető a tavasz lehelete. A jég és a hó teljesen elolvadt, a víz a sokszínű virágok között csörgedezik. Aki maga is látta, az sohasem felejti el ezt a látványt. A rendkívüli veszélyek és nehézségek közepette épült Szecsuan-Tibet országút Szecsuán tartomány fővárosából Csengdu-ból indul nyugatra, és a Jiajin hegyen, a Luding folyón, a Gongga völgytorkolaton keresztül, továbbá több tibeti vidéket érintve jut el Lhaszába, Tibet fővárosába.
Az út különösen korábban egyáltalán nem volt könnyű, sok nehézség, veszély, leomló sziklák, viharok, zivatarok fenyegették az emberek életét. Ezért aki végig járta az utat, joggal volt büszke teljesítményére. A kínai tudósitók most a nyári esőzések beköszönte előtt tehát májusban indultak el kalandos utjukra.
Az autókaraván Csengduból, csendes esőben érkezett az út első állomására a Fengtongzhai nevű panda-rezervátumba. Ezen a vidéken alig fordul meg turista, sőt az odavalósiak is ritkán járnak erre. Amikor a tudósítók lepihentek, hirtelen megjelent néhány tibeti, aki kiváncsi volt a ?külvilágból" érkezettekre. Nem rögtön értették meg egymást az idegenek és a helybeliek, hiszen más nyelvet beszélnek. Végül egy idős tibeti tört kínai nyelven anyit mondott: nyugi, nyugi, az ő tanyája biztonságos. A természet szépségétől, meg a helybeliek nyájasságától a tudósítók meglehetősen elérzékenyültek. Ám nem mertek önfeledten belefeledkezni a látnivalókba, mert tudták, másnap a fennsík első megpróbáltatása, az Erlang nevű hegy vár rájuk.
A Qinghai-Tibet fennsík olyan, mint egy óriási terasz: a nyugat-szecsuáni alföld felől fokozatosan emelkedik, hullámszerűen sorakoznak rajta egymással párhuzamosan a hegyláncok, amelyek között patakok folynak.
|
