Mint ismeretes, Kínában a Ming-dinasztiától napjainkig három helység lakosai voltak a legrátermettebbek ? pontosabban még most is azok lehetnek ? az üzletkötésre, a kereskedelemre: a Ming- és Qing-dinasztiában a shanxi-i, a Qing-kor végén az anhui-i, valamint jelenleg a zhenjiangi üzletemberek.

A shanxi-i üzletemberek gárdája a Ming-dinasztiában gyorsan növekedett, a Qing-dinasztiában márpedig erejük teljében voltak, hiszen vagyonuk már a kormányéval vetekedett. Akkoriban akár a kereskedelmi, akár a monetáris tőke szempontjából ők vezettek az egész országban. A Qing-dinasztia végéig ? Huang Jianhui, a Shanxi Pénzügyi és Gazdasági Egyetem docensének elemzése szerint ? a legkorábbi, Rishengchang elnevezésű pénztárnak már 14 fiókja volt, s minden fiókban évenként átlagban 116 ezer kiló ezüst értékű váltót állítottak ki. A történelmi feljegyzések és a nyilvántartás szerint a shanxi-i pénztárak összesen közel 400 fiókja évente több mint 40 millió kilogramm ezüstforgalmat bonyolított le.

A shanxi-i üzletemberek vállalkozási köre meglehetősen széles volt, a festőanyagtól, a selymen, a teán, a ruhán, a savon, a hétköznapi fogyasztási cikkeken, a zálogházon, a számlakezelő szolgáltatáson át egészen a pénztár- és a hitelbankig terjedt.

De hogyan alakult ki 200-300 évvel ezelőtt az első számlakezelő szolgálat és pénztár? Korábban, a 18. évszázad elején a shanxi-i Pingyao, Jiexiu és Qixian három helység üzletemberei Pekingben sok boltban, áruházban gazdálkodtak, s olyan problémával néztek szembe, hogy évente, amikor a régi pénznemet, az ezüstöt, vagyis a nyereségüket hazavitték, általában az egész úton fegyveres kísérőket kellett fogadniuk maguk mellé. Ez azonban drága volt, így magas lett a szállítás költsége, és még így sem volt garantált a biztonság. Egy festőanyagokat áruló pekingi Xiyucheng nevű bolt vezetője, Lei Lütai és üzlettársa megállapodott abban, hogy az ezüstpénzeket összegyűjtik a pekingi Xiyucheng boltban, és Shanxiban, a pingyaoi Xiyuchengban kérik majd a készpénzt. A kezdet kezdetén csak egyes hozzátartozóiknak segítettek, nem volt szükség formaságokra, vagy küldési díjra, ám egyre többen úgy érezték, hogy a nehéz ezüstök ilyen úton történő kezelése nagyon kényelmes. Ezért beleegyeztek, hogy bizonyos díjat fizetnek a Xiyuchengnek. A vezető és a többi részvényes ezt megtárgyalta, s végül Rishengchangra változtatták a festőanyagokat áruló bolt nevét, üzleti tevékenysége is átalakult, s bank lett. Manapság Pingyaoban még jó állapotban fennmaradt Lei Lütai régi lakhelye, és a Rishengchang elnevezésű pénzintézet régi székhelye.

Az egykori shanxi-i üzletemberek azért gazdagodtak meg a monetáris ügyletekből, mert a hosszú idők alatt kialakult az úgynevezett shanxi-i üzleti kultúra.

Kultúrájukban a legfontosabb pont, hogy nagyon szorgalmasan folytatták kereskedelmi életüket. A shanxi-i üzletemberek soha nem féltek az út tekervényességétől, sem az idegen vidékek folklórjának, nyelvének, szokásainak megismerésétől, nem voltak elégedettek a tartomány nyomorúságos helyzetével, ezért átmenetileg elhagyták rokonaikat és útra keltek.

A shanxi-i üzletemberek igen szigorúan betartották adott szavukat. Nekik a hitelesség és a barátokhoz fűződő hűség volt az elsődleges, a profit pedig csak másodlagos.

A Ming-dinasztiában a kormány változtatott azon korábbi politikáján, hogy előtérbe lépett a mezőgazdaság, a kereskedelem viszont háttérbe. A kereskedelem poziciójának javulásával párhuzamosan ettől fogva az üzletemberek társadalmi státusza jelentősen emelkedett, s egyre több shanxi-i földesúr próbált az iparban és a kereskedelemben szerencsét. Egyes értelmiségiek a hagyományok felhagyásával szintén kereskedni kezdtek, s a vezetői pozíció megszerzése helyett inkább ezen a területen dolgoztak.

200-300 éve a shanxi-i üzletemberek már tudatában voltak annak, hogy szem előtt kell tartani a menedzselést és az igazgatást. Az ő hathatós igazgatási rendszerük sokkal korszerűbb volt a többinél. Akik a különböző pénzintézetek, vagy fiókjaik körében megszegték a szabályokat, például prostituáltakkal bujálkodtak, túl sok alkoholt fogyasztottak, ópiumot szívtak, messzire elkísérték hozzátartozóikat, titokban megtakarítottak pénzt maguknak, saját pénzükből adtak hitelt, kölcsönbe adtak pénzt barátoknak, tétlenek, s nem szorgalmasak voltak ? ezeket mind-mind szigorúan büntették, sőt az alkalmazottakat elbocsátották.

A shanxi-i üzletemberek kiálltak csoportjuk egysége mellett. Saját érdekük képviseletéért, a megnyert üzleti területeken és bizonyos szektorokban teret hódított monopóliumuk megszilárdítása érdekében egységbe tömörültek, segítséget adtak egymásnak, s így egy tájegységeken átívelő üzleti hálózat képződött, amelyet a múltban Shanxi-i Gárdának hívtak.

Ezek mellett a shanxi-i üzletemberek ügyesen ragadták meg a kereskedelmi lehetőséget, jól lavíroztak, és a helyi kormányzatokkal jó kapcsolatot létesítettek.

Noha a shanxi-i üzleti kultúra a feudális korszak következménye, sok helytelen dolgot félretéve számos értékes tapasztalatot vehetünk át ma is tőlük.

Kedves hallgatóink, a pingyaoi pénzintézetek eredetéről és a shanxi-i üzleti kultúráról hallhattak az elmúlt percekben. Pingyaoi sorozatunk következő számában a helybeli egyszerű emberek és a szakértők szemszögéből az ősi városról számolunk be Önöknek.