A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2005-07-15 19:00:46    
Hongkongról 3

CRI
Amióta a XIX. század 40-es éveiben a brit kormány megszállta, illetve bérelte a hongkongi területet az egykori korrupt Qing-dinasztiától, Hongkong visszaszerzése mindig erős kívánságként fogalmazódott meg a kínai nép számára. Jóllehet a XX. század elejétől nem volt olyan kormányzat, amely elismerte volna az egyenlőtlen szerződéseket, végül a Kínai Népköztársaság kormányzata valósította meg a Hongkong fölötti szuverenitás helyreállítását.

A következőkben a Kínai Népköztársaság egykori vezetőinek Hongkong visszakerülésével kapcsolatos tevékenységeiről lesz szó. Talán ez is segít megérteni a kormány hongkongi kérdésben képviselt politikáját és alakulásának folyamatát is.

1949. október elsején a Kínai Népköztársaság hivatalosan bejelentette megalakulását. Az új állam megalakulási ünnepségén Me Ce-tung néhai kínai elnök megállapította: a kínai nép mától kezdve talpraállt. Ez a mondat a kínai kormány üzenete volt a hongkongi kérdés rendezésére vonatkozóan. Ezt követően Mao Ce-tung, Zhou Enlai és más első generációs kínai vezetők ismételten megerősítették a kínai kormány azon álláspontját, miszerint ellenzik az egyenlőtlen szerződések érvényben tartását és vissza kívánják szerezni Hongkongot.

1992 októberében Zhou Enlai néhai kínai miniszterelnök Luis Hallennel találkozva Hongkong jövőjéről kifejtette: a hongkongi bérleti szerződés lejáratáról a kínai és brit félnek tárgyalni kell, a Kínától elvett területet vissza kell adni.

Mao Ce-tung és Zhou Enlai magatartása valójában azt jelzi, hogy a kínai kormány várhat ugyan a kérdés megoldására, de 1997-ben lesz a kérdés megoldásának végső időpontja. A 70-es évek óta Kína intenzíven kezdett foglalkozni a Hongkong fölötti szuverenitás visszaszerzését célzó munkával.

1979-ben Deng Xiaoping (Teng Hsziao-ping) akkori miniszterelnök Pekingben az akkori hongkongi kormányzóval találkozva megállapította: Kína véleménye szerint Hongkong Kínához tartozik, ugyanakkor Hongkongnak saját, különleges státusza is van. Ha a hongkongi kérdésről tárgyal majd a brit és a kínai fél, akkor az a kiindulópont, hogy Hongkong Kína része. Mindazonáltal Hongkongot mint különleges területet fogjuk kezelni - mondta Deng Xiaoping és hozzátette: még meglehetősen hosszú ideig Hongkongban továbbra is érvényesül a kapitalizmus, miközben a kínai szárazföldön a szocializmus épül.

1982-ben Deng Xiaoping a kínai látogatásra érkezett brit miniszterelnökkel, Margeret Thatcherrel találkozva megerősitette: a kínai kormány azon álláspontot foglalja el, hogy Kínának 1997-ben mindenképpen vissza kell szereznie a Hongkong fölötti szuverenitását.

Hongkongnak az anyaországhoz, tehát Kínához való visszatérése után - mondta Deng - különleges politikával továbbra is fenn fogjuk tartani Hongkong felvirágzását.

Az idő múltával Deng Xiaoping fokozatosan egyre világosabban kifejtette az ?egy ország - két társadalmi berendezkedés" koncepciójának lényegét.

Deng Xiaoping a brit vendégekkel találkozva többször hangsúlyozta, hogy a kínai kormánynak a hongkongi kérdéssel kapcsolatos állápontja határozott, és a jövőben is változatlan marad. Miután 1997-ben Kína helyreállította Hongkong fölötti szuverenitását, Hongkongban a társadalmi, gazdasági rendszer, továbbra is változatlan marad. Hongkong szabadkikötői státusza és a nemzetközi kereskedelmi-pénzügyi központi státusa ugyancsak változatlan marad.