A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2005-10-18 20:52:17    
Postabontó 2005. október 5.

CRI
Jó estét kívánok kedves hallgatóink, a Postabontó mikrofonjánál Ilona köszönti Önöket. Nagyon nyugodt, pihentető hetünk van. Hiszen tudják, egy hetes ünnep kezdődött október elsején. 56 esztendővel ezelőtt alakult meg a Kínai Népköztársaság és éppen 50 éve jött létre a Xinjiang Ujgur Autonóm Terület. Mint híreinkből hallották, az úgynevezett aranyhéten nagyon sok honfitársam indult útnak országon belül, de a határokon kívülre is. Ezért fordulhat elő, hogy most Magyarországon is egy kicsit több kínai turistacsoporttal találkoznak, mint korábban. A kollégák közül is ki-ki elutazott pár napra, például Rózsa és Edit hazament Harbinba egy rövid időre. De nem kell messze menni, Peking is igen érdekes képet mutat az ünnepen. A Tienanmen teret több szökőkút és rengeteg virág díszíti, a térre kikerült most Szun Jat-szen portréja is, nem csoda, hogy sok-sok vidéki turista látogat el ide.

Kiss István az ünnep alkalmából jókívánságai mellé küldött nekünk egy fotót elektronikus levelében a kertjében gyönyörű virágba öltözött egyik bokorról. Üdvözlő levelet kaptunk Horváth Gergelytől is, aki sajnálatát fejezte ki írásában azért, hogy nem ír sűrűbben. Természetesen mi is jobban örülnénk, ha több levél érkezne Gergelytől, de így is nagyon boldogok vagyunk minden egyes levele miatt. És természetesen mindkét kedves hallgatónknak nagyon köszönjük a kívánságait!

A kis Niki egyik legutóbbi levelében a következőket írta: "A dédpapám az én nagymamám apukája, aki 83 éves és a neve Gulyás József. Tőle kaptam azt a borítékot, amivel elküldtem nektek legelső levelem. Sokat jár kirándulni megy mindenhova ahova csak lehet. Van egy szép nagy kertje, ahol rengeteg szőlő van, és ebből bort csinál! Szeret kertészkedni. Igazából, ha ránézne egy idegen ember, nem tudná róla megmondani, hogy ő 83 éves, én egy olyan 65 évre gondolnék, de lehet, hogy még kevesebbre. Mindig jó kedve van, legalábbis én még nem láttam rosszkedvűnek. Ezt abból szűrtem le, hogy akármit csinál, állandóan egy régi nótát fütyürészik. Nagyon, de tényleg nagyon sok gyerek szeretné, hogy ilyen dédnagypapája legyen. Én nagyon BÜSZKE vagyok rá, ugyanúgy, mint a családomból minden egyes tagjára."

Koncz Sándor Debrecenből azt írta nekünk, hogy több éves előkészítő munka után megkezdi régi álma megvalósítását: Kínában magyar és európai kiállításokat mutat be és viszonzásul kínai alkotók munkáiból Magyarországon rendeznek bemutatókat. Idézet következik: "Ennek jegyében fogadjuk októberben Sanghajból a kínai miniatúrák kiállítását Debrecenben, majd vándoroltatjuk hazánk más városaiba is. Október végén - november elején Pekingben és Sanghajban, jövő tavasszal Sanghajban is szeretnénk bemutatkozni újabb kiállításokkal" -írta Koncz Sándor.

Virágh Dénesné, Judit hagyományos levelében az áll: "Egyik kedvenc műsorom a Közmondások és mítoszok nyomában, a Kínai kultúra, az Utazás Kínában, a Nemzeti kisebbségek, a Zene, a Sportvilág és a Társadalmi élet. A kínai konyhaművészetet azért nem soroltam fel a kedvenceim között, mert nagyon szeretem a kínai ételeket, és sokkal egyszerűbb elmenni egy kínai étterembe" - írja Judit.

Ezzel mai műsorunk végéhez értünk. A műsorvezetőt, Ilonát hallották. Köszönöm a figyelmüket, továbbra is várjuk leveleiket, nyári élményeikről és természetesen műsorainkról. Viszonthallásra!