A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás
China Radio International

A G20-ak pénzügyminiszterei és központi bankjainak vezetői Horshamban üléseznek

Hu Jintao: Kína nagy figyelemmel kíséri a G20-ak csúcsát
Elemzések
  • Pozitív eredmények a G20-ak csúcsán

  • Április 2-án véget ért a G20-ak csúcsértekezlete, melyen a résztvevő vezetők tanácskoztak az IMFtartalékának feltöltéséről, a monetáris felügyelet fokozásáról és más globális monetáris kérdésekről, és több ügyben is közös nevezőre jutottak. A következőkben erről hallhatják beszámolónkat. A csúcs lezárását követően a vendéglátó Gordon Brown brit miniszterelnök tudósítók előtt ismertette az értekezlet eredményeit. ''Bízunk abban, hogy az új  ...
  • Hu Jintao a G20-ak előtt álló legfontosabb teendőkről

  • Hu Jintao kínai államelnök már megérkezett Londonba, a G20-ak csúcskonferenciájára. Elutazása előtt Hu elnök nyilatkozott a kínai állami hírügynökségnek. Mint mondta: a kínai fél a többi résztvevővel együtt elősegíti, hogy a konferencia pozitív és gyakorlati eredményeket érjen el. A legfontosabb feladatokat így foglalta össze: az első, hogy mielőbb stabilizálják a nemzetközi pénzpiacot. Adjanak ...
  • Hamarosan lendületben a kínai nemzetgazdaság

  • Az Ázsiai Fejlesztési Bank március 31-én éves jelentésében megállapítja: annak ellenére, hogy a globális pénzügyi válság a kínai gazdaságra gyakorolt hatása meghaladta az előre elképzeltet, a gazdaságélénkítő terv végrehajtásával és a gazdasági szerkezet átigazításának felgyorsításával a kínai nemzetgazdaság visszaesésének trendje várhatóan az idei év második felében lefékeződik. A következőkben  ...
  • Kínában egyre jobban gondoskodnak a népjólétről

  • Kínában kilátásba helyezték, hogy 850 milliárd jüant fognak fordítani az egészségügyi reform végrehajtására. Emellett bevezetik a falusi öregségi biztosítást a járások 10%-ában. Ez azt mutatja, hogy a kormány még nagyobb energiát szentel a polgárok számára életbevágóan fontos társadalombiztosítás fejlesztésének. Kína népes ország, ahol nagy próba elé állítja a kormányt a társadalombiztosítás megvalósítása...
    More>>
    Legfrissebb híreink
  • A kínai kereskedelmi miniszter a protekcionizmus elleni fellépésre szólított fel
  • Külföldi médiumok a londoni csúcsról
  • Hu Jintao hazaérkezett Londonból
  • Külföldi médiumok a londoni csúcsról
  • Hu Jintao hazaérkezett Londonból
  • Sarkozy és Obama először találkozott hivatalosan
  • Hu Jintao találkozott Ri Mjong Bakkal
  • Jól teljesített Kína a G20-ak csúcsértekezletén
  • Wang Qishan találkozott Timothy Geithnerrel
  • Csúcs a NATO megalapításnak 60. évfordulóján
  • More>>
    Képek

    A kínai szóvivő a G20-ak vezetői csúcstalálkozóról

    Obama koordinációt sürget, de bizakodó

    Gordon Brown az összefogás mellett, a protekcionizmus ellen
    Kína
  • Kína megfontolja a Nemzetközi Valutaalap kötvényeinek felvásárlását
  • Kína aktív részese a globális pénzügyi válsággal szembeni fellépésnek
  • Fejlődik az energiatakarékos építészet
  • Kína megfontolja a Nemzetközi Valutaalap kötvényeinek felvásárlását
  • Kína aktív részese a globális pénzügyi válsággal szembeni fellépésnek
  • More>>
    Az Egyesült Államok
  • Geithner: lassú folyamat az amerikai gazdaság fellendítése
  • Helyreállítható-e az amerikai gazdaság?
  • Obama: az USA-nak vezető szerepet kell játszania a világgazdasági válság kezelésében
  • Az új amerikai kormány diplomáciája
  • Az amerikai pénzügyi rendszer reformjáról szóló programja
  • Geithner: lassú folyamat az amerikai gazdaság fellendítése
  • Helyreállítható-e az amerikai gazdaság?
  • Obama: az USA-nak vezető szerepet kell játszania a világgazdasági válság kezelésében
  • More>>
    Az EU
  • A gazdasági helyzet Kelet-Közép-Európában
  • Gordon Brown az összefogás mellett, a protekcionizmus ellen
  • Bajnai Gordon hivatalos miniszterelnök-jelölt
  • Az EU összehangolt és hatékony állásponttal készül a londoni csúcsra
  • Ban Ki Mun és Brown bízik a londoni sikerben
  • EU-csúcs a pénzügyi válság kezeléséről
  • More>>