A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-04-10 22:07:27    
Tüntetés Grúziában, az elnök nem mond le

CRI
Tudósítónk jelentése szerint a grúz ellenzék szervezésében a Szaakasvili elnök távozását követelő tüntetők gyülekeznek Grúzia fővárosában. Az egyelőre békés megmozdulás résztvevőinek száma a százezret is meghaladja. Szaakasvili elnök kijelentette, hogy 2013-ig nem le fog lemondani az elnöki posztról. A konfliktusra nagy figyelmet fordítanak világszerte.

A grúz főváros, Tbiliszi központjában április 9-én délután közel százezer embert gyűlt össze, hogy az ellenzéki pártok felhívására Miheil Szaakasvili elnök távozását követelje. A tiltakozók hat gyülekezési helyszínről indultak a grúz parlament épületéhez, és egyes helyszíni jelentések szerint közel 100-120 ezren lehetnek.

Jelentések szerint több ismert ellenzéki politikus is részt vesz a tüntetésen, köztük Nino Burdzsanadze volt parlamenti elnök, Szaakasvili egykori hű szövetségese, Irakli Alaszania, Grúzia volt ENSZ-nagykövete és Szalome Zurabisvili volt külügyminiszter is. A tüntetés végén a szervezők várhatóan felolvassák a „nép üzenetét Szaakasvilihez", amelyben az elnök lemondását fogják követelni.

A tervek szerint addig folytatják a megmozdulásokat, amíg Szaakasvili nem távozik a posztjáról. Az akciót a szervezők az 1989-ben lezajlott szovjetellenes tüntetések 20. évfordulójára időzítették. Az ellenzék szerint a nyugatbarát államfő diktatórikus módszerekkel gyakorolja a hatalmat, és ő vitte bele az országot 2008 augusztusában teljes vereséggel végződő grúz-orosz háborúba.

A demonstráció szervezői szerint a tömegtüntetést előtt a hatóságok több tucat ellenzékit vettek őrizetbe, amit a hatóságok ugyanakkor cáfoltak. A rendőrség azt ígérte, a tüntetés során nem fog beavatkozni, de helyszíni beszámolók szerint a városban rendkívül feszült a helyzet, és a fővárosiak attól tartanak, hogy az ígéretek ellenére a tüntetés erőszakba torkollik.

Szakértők szerint a tavalyi Oroszország és Grúzia közötti konfliktust a grúz ellenzéki párt szerint Miheil Szaakasvili elnök rendkívül rosszul kezelte, s ezért le kell mondatni. Emellett sokak szerint az elnök nem valósította meg ígéretét, amelyet 2003-ban a „rózsás forradalom" idején tett. Ezért korábbi támogatói mára elpártoltak tőle.

Miheil Szaakasvili elnök most kifejtette, hogy 2013-ig nem mond le, az ellenzéki párt pedig közölte, hogy a tüntetéseket folytatja. A helyzet egyre nagyobb figyelmet kelt világszerte.

ÉRINTETT TARTALMAK