A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
 
• Egy szabálytalan lázadás: a Nian-felkelés 2005-04-07
A XIX. században a Qing-dinasztia már a végóráit élte. Emberi számítás szerint már ekkor véget kellett volna érnie. Nem ez történt, hiszen még megérte a XX. század elejét is. Pedig nem a dinasztia képviselőin múlott a dolog, nem is az ellenük fordulókon.
• Csakis és kizárólag egyedül Kínában, és sehol másutt nem őshonos élőlények 2005-04-01
Ha valaki meghallja a kifejezést, hogy "egyedül Kínában őshonos", akkor minden bizonnyal a panda jut neki először eszébe. És másodszor is. Harmadszorra talán már néhányan az óriáspandára fognak gondolni, de ennél tovább nemigen jut a témában járatlan ember.
• Nügua és Fuxi versus Ádám és Éva 2005-03-30
Bármekkora távolságok is vannak a Földön (valójában természetesen nincsenek bármekkorák, hisz légvonalban úgy 20 ezer kilométer a maximum), egymástól nagyon távoli helyeken, nem ritkán egészen megdöbbentő módon, ugyanazok a jelenségek fordulnak elő.
• Babaocha, a Nyolc kincs tea 2005-03-28
Se szeri, se száma a teafajtáknak a világhírestől kezdve a csak helyben ismertekig. A Nyolc kincs tea természetesen az előzőekhez tartozik. Teljesen megérdemelten. Illetve éppen ellenkezőleg, akár diszkvalifikálni is lehetne a teák közül, merthogy egy kicsit hasonlít a magyar népmesék kőleveséhez...
• A tavaszünnepi hagyományos kínai étel, a jiaozi 2005-02-08
Idén február 9-re esik a kínai hagyományos tavaszünnep, azaz a holdújév. Ebből az alkalomból az ország legtöbb vidékén az emberek minden bizonnyal a jiaozi elnevezésű ételt fogyasztják. Ez a kínai szokások közé tartozik.
• A kínai teknős 2005-01-26
A kínai teknősbéka a négy szent állat egyike a sárkány, az egyszervú és a főnix melett. A négy szent állatból a sárkány a legtekintélyesebb, utána az unikornis, majd a főnix, és végül a teknősbéka következik. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy a teknősbéka ne lenne tisztelt állat, hiszen ez csak viszonylagos sorrend.
• A kínai főnix 2005-01-26
A kínai mitológia négy szent, vagy más elnevezéssel mágikus állatának egyike a főnix. (A sárkány, az egyszarvú és a teknősbéka a másik három.) Habár az európai főnixhez sokban hasonló, mégis, a kínai főnix mégis virtigli kínai állat, hiszen személyében a kínai mitológia egyik legfontosabb állatáról, a madarak királyáról van szó.
• A kínai egyszarvú 2005-01-26
Az egyszarvú, vagy más néven unikornis, kínai nevén qilin a hagyomány szerint a 360 szárazföldi állat közül a legelső, azaz a királyuk, miként a főnix a madaraké. Kínai neve, csakúgy, mint a kínai főnix esetében, a két nemet jelöli: a Qi a hím unikornis, a Lin a nőstény.
• A Yongle elnevezésű nagy harang hangja 45 kilométerre elhallatszik 2004-12-29
Pekingben a Nagy Harang templomban van egy nagy harang, amelyet Yongle-nak hívnak. A 46,5 tonna súlyú, 6,75 méter magas és 3,3 méter átmérőjű harang már több mint 500 éves múlttal rendelkezik.
• A gyémántpiac Kínában (II) 2004-11-10
Még így is van azonban hova fejlődnie a sanghaji gyémánttőzsdének. Mint Kang Huijun, az SDE igazgatótanácsának elnöke elmondta, lépésről lépésre fejlődve 2010-re 5 milliárd dolláros éves forgalmat szeretnének elérni, és 2015-re reményeik szerint Ázsiában a legnagyobb...
1 2 3 4 5 6 7