Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Opera-népszerűsítő iskolai program
2013-03-28 10:41:31 CRI

 

2013. március 16-án a pekingi Nemzeti Nagyszínház Kisszínpadán megnyitották Az opera iránti érdeklődést felkeltő bázisprogram idei évadját.

Az operaművészet fejlődésének ösztönzése érdekében a Nemzeti Nagyszínház 2011-ben meghirdette opera-népszerűsítő programját, akkor még csak Peking néhány tíz általános és középiskolájában.

Tanulókat és tanárokat hívtak meg operaelőadásokra, operákról készült felvételeket juttattak el az iskolákba, valamint zenészek látogattak el a kisiskolásokhoz.

Azóta már összesen öt pekingi kerület 150 általános és középiskolája vesz részt a programban, valamint első egyetemként csatlakozott a Pekingi Műszaki és Üzleti Tudományok Egyeteme.

A március 16-i koncerten a Jinsongi 4. Általános Iskola és a Shijia Általános Iskola kórusa egymást követően előadta a Carmen című operából a Gyermekkórus című kórusmű egyes részleteit, valamint az Amikor még kicsik voltunk című tételt.

Produkciójukat lelkes tapssal fogadta a közönség.

A Jinsongi 4. Általános Iskola kórusvezetője, Lou Hongjie elmondta:

„Mostanában az iskolai művészeti együttesek között különböző mértékű verseny alakult ki a tanulókért. A bázisiskolák megszervezésével a gyerekek nem csak hogy elkezdenek énekelni, de közelebbi kapcsolatba kerülhetnek az énekesekkel, ezzel szélesedhet a látóterük."

A Shijia Általános Iskola tanulója, Gong Haoyun sietve szólt közbe:

„Korábban már voltam a Nemzeti Nagyszínházban előadáson, a mai fellépés előtt nagyon izgatott voltam, este alig tudtam elaludni."

A színpadi szereplés örömet okoz a gyerekeknek és büszkeséggel tölti el őket.

A Shijia Általános Iskola Aranyvitorlás Kórusának vezetője, Li Na elmondta:

„Iskolánk énekkarának tagjai számára óriási haszonnal jár az opera-népszerűsítő programban történő részvétel. Először tanulhattak énekesektől, és több iskolai kórusművel kerülhettek kapcsolatba."

A pekingi Nemzeti Nagyszínház világhírű operaénekese, Dai Yuqiang így beszélt a programról:

„Manapság sok szülő azzal akarja előnyhöz juttatni gyermekét, hogy túl korai és túl kemény képzésre küldik őket. De ha a rövidtávfutás technikáját alkalmazzuk a hosszútávfutásban, akkor a végén biztosan elbukunk. A Nemzeti Nagyszínház bázisprogramját az élethosszig tartó tanulás hosszú távú terve részének lehet tekinteni. Csakis apró léptekkel előrehaladva lehet eredménye a munkánknak."

A mai képzés a jövő zeneértő közönségének kiművelését szolgálja, hogy legyen aki holnap az operákba megy.

A csupán a tanulmányi eredmények terén kiváló tanulók manapság már nem elégítik ki a munkaadók igényeit.

Tanárok és művészek egyik legfontosabb beszédtémája éppen ezért az, hogy miként lehetne magasabb szintre emelni a diákok általános műveltségét.

Az április 11-től július 7-ig tartó szezonban a Nemzeti Nagyszínház harminc olyan koncertet fog szervezni iskolákban, ahol híres emberekkel közösen vesznek részt operaelőadásokon.

A színházi előadásokon kívül a művészek ellátogatnak az iskolai kampuszokra, és ott is bemutatják művészetüket.

(Írta/fordította: Szakál Imre)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China