• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Ban Ki Mun várna a szíriai támadással
2013-09-04 17:12:56
CRI

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedden arra figyelmeztetett minden érintett felet, hogy ne tegyenek elhamarkodott katonai lépéseket az ENSZ-vizsgálatok eredményeinek közlése előtt. Mindeközben az amerikai kormány a Szíria elleni támadás érdekében kampányol a kongresszusnál.

Ban szentpétervári útja előtt megtartott rövid sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az állítólagos augusztus 21-ei vegyi támadás helyszínén gyűjtött orvosi és környezeti mintákat szerdáig a kijelölt laboratóriumokba szállítják.

Az ENSZ szakértői csoportja szombaton befejezte a szíriai vizsgálatot. Aznap Barack Obama amerikai elnök a szír kormányt vádolta a történtekért, és meglepetést okozott azzal, hogy a kongresszus jóváhagyását kérte a szír kormány elleni katonai csapáshoz.

A visszafogottságot kérő Ban elmondta, hogy a szakemberek éjt nappallá téve dolgoznak, és minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy minél előbb megszülessenek a vizsgálati eredmények. De azt is hozzátette, hogy a pontos tudományos vizsgálatokhoz bizonyos időre van szükség, és ezt nem szabad veszélyeztetni.

„A misszió sikere mindenki érdeke" – mondta.

Szíriai konfliktus, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China