• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Korábbi védelmi miniszterei kritizálják Obamát
2013-09-24 16:30:45
CRI

Washington, szeptember 23. (Xinhua) – Barack Obama amerikai elnök hagyományosan nagy kritikusának számító Konzervatív Párt és a konzervatív média mellé az utóbbi időben több volt beosztottja és a fősodrú média is csatlakozott az elnök bírálatában annak Szíria-politikája miatt.

Korábban Obama a vegyi fegyverek bevetésénél húzta meg a képzeletbeli vonalat a szíriai konfliktusban, amikor Amerika katonailag beavatkozna. Erre az amerikai fél szerint augusztus 21-én sor került, azonban Obama ahelyett, hogy parancsot adott volna a térségben állomásozó amerikai egységeknek a beavatkozásra, inkább kongresszusi jóváhagyást kért. Eközben Oroszország szeptember 14-én egy olyan megállapodást hozott tető alá, amely szerint 2014 közepéig nemzetközi felügyelet alá helyezik a szíriai vegyi fegyvereket, ezzel elhárítva az amerikai beavatkozás közvetlen indokát.

Obama első két védelmi minisztere, Robert Gates és Leon Panetta szerdán Dallasban egyaránt negatívan nyilatkoztak az elnök Szíria-politikájáról.

„Néhány nap alatt felrobbantani egy csomó cuccot… az nem stratégia." – mondta Gates. Panetta szintén kritizálta az elnököt, elmondva, hogy a korábban felállított határ átlépését szankcióknak kellett volna követniük, és „az ország hitelessége függ attól, hogy [az elnök] betartja-e a szavát."

Szíriai konfliktus, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China