• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Irán és Szíria helyzetét vitatták meg a brit és az amerikai vezetők
2013-11-13 16:04:56
CRI

Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök november 12-én, telefonon folytattak eszmecserét az Iránnal folytatott atomtárgyalásokról és egy szíriai békekonferencia lehetőségéről.

„A két államfő újból megerősítette, hogy támogatja a hat nagyhatalom Iránt érintő közös javaslatát, illetve megvitatták a következő tárgyalási fordulóra vonatkozó elvárásaikat," nyilatkozta a Fehér Ház.

Irán a múlt héten háromnapos intenzív tárgyalást folytatott Nagy-Britanniával, Kínával, Franciaországgal, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal és Németországgal Genfben, viszont az ideiglenes egyezményt mégsem írták alá a felszínre törő nézetkülönbségek miatt.

Irán a nagyhatalmakat hibáztatta a tárgyalások eredménytelenségért, az Egyesült Államok viszont az iráni közvetítőket vádolta meg azzal, hogy a tárgyalóasztalnál már nem fogadták el a javaslatokat. A tárgyalások ennek ellenére november 20-án folytatódnak.

A szíriai helyzet kapcsán Obama és Cameron egyaránt úgy nyilatkozott: támogatják, hogy egy békekonferencia keretében keressenek végleges megoldást erre a rettenetes fegyveres konfliktusra, áll a Fehér Ház közleményében.

Iráni nukleáris kérdés, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China