• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kínai-amerikai védelmi tárgyalás a Pentagonban
2015-01-30 16:10:32
CRI
Washington, január 29. (Xinhua) – Az Egyesült Államok és Kína védelmi illetékesei február ötödikén ülnek össze a Pentagonban a Védelmi Politikai Koordinációs Megbeszélések keretében, közölte az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön.

A tárgyalásokat David Helvey Kelet-Ázsiáért felelős védelmi miniszerhelyettes és Li Ji ellentengernagy, a kínai Védelmi Minisztérium Külkapcsolati Osztályának igazgatóhelyettese vezetik majd, közölte Jeff Pool Pentagon-szóvivő.

A találkozó fontos eleme egy szélesebb programnak a két haderő között, amely a tartalmas párbeszéd fenntartását, a közös érdekek mentén való kézzelfogható együttműködések elmélyítését, valamint a kockázatcsökkentés fokozását célozza, mondta Pool.

Az idei megbeszélések – tette hozzá Pool – hangsúlyozni fogják az előző év során fenntartott pozitív momentumot az amerikai-kínai haderőközi kapcsolatokban, amely során történelmi jelentőségű egyezségeket írtak alá új bizalomépítő lépésekről a két haderő között, és támogatni fogják az idei év hátralevő részére tervezett robusztus programokat.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China