• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Katonai parádéra készül Kína
2015-03-03 16:01:25
CRI
A külügyminisztérium szóvivője, Hua Chunying tájékoztatása szerint az idén Pekingben rendezendő szeptemberi megemlékezéseken először vesz majd részt Xi Jinping kínai államelnök. A katonai díszszemlére két okból kerítenek majd sort, egyrészt az ország a japán megszállók elleni győzelmének 70. évfordulója alkalmából, másrészt pedig az új Kína kikiáltására való emlékezés végett. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a japán és a nyugati média - a kínai külügyminisztérium feltételezése szerint - a rendezvény katonai minőségét fogja a leginkább hangsúlyozni, de az is fontos, hogy a grandiózus ünnepséget az új Kína fennállására emlékezve tartják, noha nem pontosan a kikiáltás időpontjának évfordulóján.
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China