• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína fegyverexportja nem sérti a szabályokat
2015-03-19 19:34:55
CRI

(A szerző, Liu Qiang a Népi Felszabadító Hadsereg Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme Stratégiai és Biztonsági Intézetének professzora és jelenlegi igazgatója.)

A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPR) globális fegyvereladásokról szóló jelentésének napvilágra kerülése után, néhány hátsó szándéktól fűtött ország hőbörögni kezdett Kína fegyverkereskedelme miatt. A március 16-án kiadott, 2010 és 2014 májusa közötti adatokon alapuló jelentés szerint Kína Németországot és Franciaországot lekörözve a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőrévé vált, csupán az Egyesült Államok és Oroszország előzi meg e téren. A beszámoló alapján Kínában növekedett leggyorsabb ütemben a fegyverexport.

A jelentés nemzetközi befolyása és adatai hitelessége remek ürügyet szolgáltattak némelyeknek, hogy néhány alapvető tény figyelmen kívül hagyásával nagy hűhót csapjanak Kína körül.

Bármely elfogulatlan szemlélő láthatja, hogy Kína fegyvereladásai, bár valóban a harmadik legnagyobbak a világon, eltörpülnek a két első helyezett ország eladásai mellett.

A békekutató intézet beszámolója szerint a világ fegyvereladásainak csupán 5%-a illeti meg Kínát, míg az USA 31%-ot, Oroszország pedig 27%-ot tudhat magáénak belőlük. Felmerül a kérdés: Vajon miért döntöttek úgy néhányan, hogy kipécézik Kínát, szemet hunyva az Egyesült Államok és Oroszország sokkal nagyobb fegyverexportja felett? Azért mert Kínának nincs joga fegyvereket exportálni, vagy azért, mert megsértette a fegyverkereskedelemre vonatkozó nemzetközi szabályokat?

A jelentés úgy tűnik, új fegyvert adott a Kínát ostorozók kezébe, különösen miután nemrégiben Kolumbiában feltartóztattak egy hajót annak gyanújával, hogy kínai fegyvereket szállít. Az igazság az, hogy a kolumbiai incidens elszigetelt eset, amelynek ürügyén nem lenne szabad szóbeli támadásokkal lerohanni Kínát.

Mivel különleges árucikkek, a fegyverek és azok kereskedelme már régóta nemzetközi törvények és szabályok hatálya alá esik. Igaz, különösebben semmi sem korlátozza a könnyű és önvédelmi fegyverek normális adásvételét. Valójában a támadó és csapásmérő fegyverek kereskedelmét sem tiltja semmi – kivéve a tömegpusztító fegyverekét – bár szabályok vonatkoznak rá.

Sok országhoz hasonlóan, Kína exportál és importál is fegyvereket, mivel szüksége van rájuk nemzetvédelméhez és gazdasága fejlődéséhez. Épp ezért ezt nem lenne szabad ürügyként használni Kína kritizálására. Kína mindig is betartotta a fegyverek importjára és exportjára vonatkozó nemzetközi normákat. Ezért merülnek fel kételyek azok valódi szándékait illetően, akik ostorozzák Kínát relatíve csekély fegyverexportjáért, miközben szemet hunynak a világ más részei sokkal nagyobb kaliberű, sőt, olykor illegális fegyverüzletei felett.

A nyugati médián kívül, ami figyelemfelkeltésből vihart kavart a biliben Kína fegyverexportja kapcsán, néhányan hidegháborús mentalitással vádolták meg az országot. Kína bármit tesz, az negatív érzéseket kelt bennük. Az olcsó, ám jól működő kínai fegyverek feletti nagy méltatlankodás másik oka a nyugati országok félelme attól, hogy miattuk megcsappan hagyományos piaci részesedésük. Ezek az aggodalmak arra sarkallták őket, hogy eltúlozzák a „kínai fenyegetés" mértékét, és így egy kis profitot zsebeljenek be.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Kína tisztában van azzal, mi a kötelessége a világ békéjének és biztonságának megőrzésében, és ezt mindig is maradéktalanul teljesítette. Erőfeszítéseket tett a fegyverellenőrzés és atomsorompó egyezmény betartása érdekében. Bár speciális okokból Kína nem írta alá a fegyverkereskedelmi egyezményt, konstruktív szerepet töltött be az aláírásához vezető tárgyalások során.

Kína mindig is betartotta az ENSZ fegyverregisztrációra és bejelentésre vonatkozó rendelkezését. Nyílt és átlátható módon folytatott fegyverkereskedelmet más országokkal, illetve szigorúan elítéli a fegyvercsempészetet. Éppen ezért, igazán nem helyénvaló, hogy néhány ország korlátokat emelne Kína szokványos fegyverkereskedése útjába. Kína pedig nem engedheti, hogy egyes államok megbéklyózzák: nem szabad felhagynia ésszerű és törvényes fegyverkereskedelmével pusztán azért, mert a külföld visszhangja nem kedvező.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China