• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A Plútó a legnagyobb égi objektum a Neptunusz pályáján túl
2015-07-15 18:42:17
CRI

Majd' egy évtizedes utazás után a New Horizons űrszonda az eddigi legközelebb repült el a Plútó mellett, amivel egyben arra is bizonyítékot szolgáltatott, hogy a törpebolygó nagyobb a Neptunusz pályáján kívül elhelyezkedő összes ismert égi objektumnál, adta hírül az amerikai űrügynökség.

A NASA közleménye szerint az űrszonda július 14-én greenwichi középidő szerint 11 óra 49 perckor mintegy 12,5 ezer kilométerre haladt el a Plútó mellett, ami ebben a hónapban kb. 4,77 milliárd km-re van a Földtől. A New Horizons a környező űrtérségben, vagyis a Kuiper-övben folytatja útját.

A tudósok megállapították, hogy a Plútó átmérője 2370 km, ami némileg több a korábbi becsléseknél. A New Horizons fedélzetén található nagy hatótávolságú felderítő képalkotóval készült felvételek segítségével sikerült levonni ezt a következtetést, közölte a NASA.

A Plútó méretének meghatározása évtizedeken át komoly fejtörést okozott a légköréből kifolyólag adódó komplikációk miatt. A nagyobb átmérő annyit jelent, hogy a törpebolygó sűrűsége picit alacsonyabb, mint előzőleg vélték, illetve, hogy a belsejében található jég aránya picit nagyobb. A Plútó légkörének legalsó rétege, vagyis a troposzféra is keskenyebb, mint korábban gondolták.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China