• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Dél-Korea elnöke részt vesz Pekingben a háborús megemlékezésen
2015-08-20 13:37:19
CRI

Park Geun-hye, Dél-Korea elnöke jövő hónapban Kínába látogat, hogy részt vegyen a kínai nép japán agresszorok felett aratott győzelme 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, jelentette be augusztus 20-án a Cheong Wa Dae elnöki hivatal.

Ju Chul-ki, külügyekért felelős rangidős elnöki titkár egy sajtótájékoztató keretében osztotta meg, hogy Park szeptember 2-ától három napon át kínai látogatást tesz, hogy részt vegyen a szeptember 3-ára tervezett pekingi ünnepségen.

Park részt vesz a szeptember 3-a délelőttjére tervezett ünnepségen, viszont még nem született döntés arról, hogy az aznapi katonai felvonuláson is megjelenik-e, mondta Ju. Az út részleteiről még folynak a tárgyalások a kínai kollégákkal, amikről kellő időben magyarázattal is szolgálunk, tette hozzá Ju.

Kína több eseménnyel is készül a háborús győzelem évfordulójára, amik a szeptember 3-i pekingi katonai parádéban csúcsosodnak majd ki.

Park szeptember 3-án Sanghajba utazik tovább, hogy részt vegyen a Koreai Köztársaság ideiglenes kormánya 1919-ben létrehozott hivatalának szeptember 4-i újranyitási ceremóniáján.
A koreai szabadságharcosok együtt harcoltak a kínai hazafiakkal az imperialista Japán ellen a japán gyarmati uralom 1910-től 1945-ig tartó időszakában.

(Szerkesztő: Falucskai Violetta)

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China