• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Tudósok gondolatolvasáshoz hasonló kísérletet végeztek
2015-09-24 18:49:31
CRI
Amerikai tudósok agyak közötti közvetlen kapcsolat révén sikeresen hajtottak végre gondolatolvasáshoz hasonló, kérdés-feleletre épülő kísérletet. A kísérlet során az egyik fél képes volt agyi jeleket küldeni az interneten egy kilométerekre levő másik félnek és ez a másik fél pontosan meg tudta mondani, hogy mire gondolt az agyi jeleket küldő.

„Azt hiszem, hogy ez az eddigi legösszetettebb agyak közötti kísérlet, amelyet valaha is végeztek" – áll abban a közleményben, amelyet a kísérletről adott ki Andrea Stocco, a Washingtoni Egyetem Tanuláselméleti és Agytudományi Intézetének egyetemi adjunktusa.

A kísérletet az amerikai PLOS ONE folyóirat szerdán megjelent száma ismertette.

Eszerint a kísérletben részt vevő két személy közül az egyik, a „válaszadó" egy sapkát viselt, amelyet elektroencefalográf (EEG) készülékhez csatlakoztattak, amely mérte az agy elektromos aktivitását.

A második résztvevő volt a „kérdező", nála volt egy lista, amelyen lehetséges tárgyak szerepeltek a hozzájuk tartozó kérdésekkel, ő küldött interneten keresztül kérdéseket a válaszadónak.

A kísérlet során öt agyi kapcsolatban levő párt használtak, valamennyi esetben 20 kérdést „hangzott el", természetesen agyi úton. A kísérlet megállapította, hogy 72 százalékos biztonsággal tudták eltalálni az agyi úton érkező kérdésekre a helyes választ.

 

(Szerző: Hajnal László)

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China