• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az ITU Telecom World a kkv-kra fókuszál
2015-10-12 18:32:11
CRI

Zhao Houli, az ITU főtitkára szerint az ITU Telecom World 2015 a rendezvény történelmében először fog a kis- és középvállalkozásokra (kkv) koncentrálni.

Zhao budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az ITU infokommunikációs területen működő globális intézménye idén 150 éves, és Magyarország is alapító tagországa volt. Jelenleg 193 tagországot tömörít az ITU.

Az ITU-főtitkár elmondta, hogy a szervezet a korábbinál nagyobb intenzitással kívánja bevonni munkájába a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az eddiginél is több figyelmet kíván fordítani a különböző infokommunikációs területeken az innovációra, a fejlesztések támogatására.

Zhao Houli rámutatott, hogy az egész világot figyelembe véve a kkv szektor bonyolítja az eladások több mint 95 százalékát, a munkaerő mintegy 70 százalékát foglalkoztatja, a fejlődő országokban pedig a munkahelyek mintegy 80 százalékát adja.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarország a fiatal startupok, a kis- és középvállalkozások (kkv) szerepének erősítését várja a konferenciától, mert ezek aktivitása meghatározó a gazdasági növekedés fenntarthatóságának szempontjából.

Mikola arról is beszélt, hogy a magyar kkv-k és startupok nemzetközi platformon mutathatják be termékeiket és ötleteiket, az iparági szereplők pedig több mint 80 állami és szabályzó hatósági vezetővel találkozhatnak. A magas rangú delegációban legalább 23 miniszter szerepel, közülük 15 európai országból érkezik.

Az ITU Telecom World 2015 Budapesten, október 12-és 15-e között kerül megrendezésre.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China