• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Del Potro közösségi hálón mutatja be csuklója gyógyulását
2015-10-23 19:05:07
CRI

Juan Martin del Potro argentin teniszező csütörtökön a közösségi hálón üzenetekben és fényképekben mutatta be, hogy mennyire javul a sérült bal csuklója.

„Barátokkal végzett teniszgyakorlás és a jó hangulat mindig jó dolog" – írta az olimpiai érmes argentin sztár a Twitteren és a Facebookon.

Az üzenet mellett a 27 éves del Potro öt fényképet töltött fel, amelyen barátaival végzett edzés, illetve autogramosztás közben látható.

A 2012-es londoni olimpia bronzérmese szeptember óta Miamiban edz, illetve ott erősíti a bal csuklóját, amelyen az utóbbi 18 hónapban három műtétet hajtottak végre.

Del Potro 2005-ben kezdte profi pályafutását és 2008-ban ő lett az ATP történetének első játékosa, aki kezdőként négy egymást követő versenyen is képes volt nyerni.

Az argentin teniszező karrierje eddigi legnagyobb sikerét 2009-ben érte el a US Open megnyerésével. 2010-ben negyedik volt a férfi teniszezők ranglistáján. Ugyanakkor ez volt az az év is, amikor először sérült meg a csuklója.

2012-ben első argentinként nyert olimpiai érmet férfi egyesben. A bronzmérkőzésen Novak Djokovicsot múlta felül.

(szerző: Hajnal László)

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China