• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az Apple az amerikai bíróság utasítására sem hajlandó feltörni egy iPhone-t
2016-02-18 18:49:25
CRI
Az Apple szerdán közleményben tiltakozott az amerikai bíróság döntése ellen, amely arra utasította a céget, hogy segítsen bejutni az FBI-nak a San Bernardinó-i lövöldözés tettesének iPhone-jába.

Timothy Cook, az Apple vezérigazgatója szerint a kaliforniai Sheri Pym bíró utasítása veszélyezteti a cég ügyfeleinek biztonságát.

Pym bíró döntését megelőzően az FBI kérte a telefon feltörését. Mint ismeretes, tavaly december 2-án Syed Farook és felesége, Tashfeen Malik a dél-kaliforniai San Bernardino megyei egészségügyi dolgozók munkahelyi bankettjén 14 embert lőtt le, 21-et pedig megsebesített. A rendőrök lelőtték az Iszlám Állam terrorszervezet nyomán lövöldöző házaspárt, az FBI pedig a szokásoknak megfelelően szerette volna megvizsgálni a tettesek elektronikus eszközeit. Ilyenkor megnézik a számítógépeken, az okostelefonokon tárolt adatokat, illetve a közösségi hálózatokra posztolt üzeneteket is.

Pym arra utasította az Apple-t, hogy az érintett készülékhez készítsenek el egy szoftveres hátsó bejáratot.

Válaszul Tim Cook vezérigazgató nyílt levelet tett közzé, amelyben többek között így fogalmaz: „Olyan dolgot kért tőlünk az amerikai kormány, amellyel egyszerűen nem rendelkezünk, és amelynek megvalósítását nagyon veszélyesnek tartjuk".

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China