• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Több brand is felfüggesztette a szerződését Sarapovával a doppingeset miatt
2016-03-09 18:11:05
CRI

Kedden több jól ismert nemzetközi brand is bejelentette, hogy felfüggesztik a Sarapovával kötött szponzori szerződést, miután az orosz teniszcsillag bevallotta, hogy megbukott egy doppingteszten.

A német Porsche autómárka bejelentette, hogy csalódottan hallották a doppingvétségről szóló híreket és úgy döntöttek, hogy a Nemzetközi Teniszszövetség vizsgálatának befejeződéséig felfüggesztenek minden olyan eseményt, amelyben a korábbi világelső vett volna részt.

A Nike szintén felfüggesztette a szerződését Maria Sarapovával miután a sportruházati cég „megdöbbenését és szomorúságát" fejezte ki a történtek miatt.

„Úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a szerződésünket Mariaval, ameddig a vizsgálat tart" – olvasható a Nike közleményében.

A svájci óragyártó Tag Heuer is felbontotta a szerződését az ötszörös Grand Slam-győztes teniszezővel.

Sarapova hétfőn jelentette be Los Angelesben, hogy pozitív teszteredményeket produkált a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Sarapova elmondása szerint egészségügyi okokból 2006 óta szed a tiltólistára nemrég felkerült meldóniumot.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China