• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
34 iszlám ország tett ígéretet a terroristák forrásainak kiapasztására
2016-03-28 17:03:07
CRI
34 iszlám ország katonai vezetője tett vasárnap ígéretet arra, hogy felszámolják a terroristák pénzügyi forrásait, jelentette az Al Arabiya News.

A terrorizmus elleni iszlám katonai szövetség tagállamainak vezérkari főnökei a Rijádban tartott első találkozójukon tették a fenti ígéretet.

A találkozón megbeszéléseket folytattak a terrorizmus elleni küzdelem „ideológiai, médiával kapcsolatos, pénzügyi és katonai" aspektusairól, közölte Ahmed Assiri dandártábornok, a szövetség szóvivője.

A szóvivő elmondta, hogy a megbeszélésen 39 iszlám ország vett részt, de nem mindegyik tagja a katonai szövetségnek. A résztvevők „határozott üzenetet küldtek a szövetség jelentőségéről és természetéről", mondta Ahmed Assiri dandártábornok, és azt is hozzátette, hogy az Iszlám Állam elleni harcban erőt kell mutatni.

A megbeszélés célja az volt, hogy egységes stratégiát alakítsanak ki a terrorizmus ellen. Ennek jegyében Szaúd-Arábia bemutatott egy dokumentumot, amely arról szól, hogyan lehet a terrorizmus finanszírozását nyomon követni, mondta Ahmed Assiri dandártábornok, a szövetség szóvivője.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China