• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A brit Froome harmadik alkalommal nyerte meg a Tour de France-t
2016-07-25 17:14:21
CRI

Vasárnap kiderült, hogy Chris Froome lett az első brit, aki háromszor nyerte meg a világ leghíresebb kerékpárversenyét, a Tour de France-t.

10 587 kilométer út megtétele után a 31 éves Froome 4 perc 5 másodperccel előzte meg a francia Romain Bardet-t. A harmadik helyen a 2013-as és 2015-ös második helyezett, Nairo Quintana végzett.

„Akár az első is lehetett volna, ugyanaz az érzés" – mondta Froome azzal kapcsolatban, hogy a mostani győzelme sem volt kevésbé borzongató, mint az első Tour-diadala.

A Champs-Élysées-én levő célvonalon a Team Sky csapatat tagjaival összefogózva haladtak át, mivel az utolsó szakaszra már 4 perces előnnyel érkezett, vagyis a Chantillyből indult 113 kilométeres etapon már gyakorlatilag nem lehetett a brit kerekest megelőzni.

Chris Froome tavaly csak egy perccel volt gyorsabb a második helyezett kolumbiai Quintanánál.

Froome eddig összesen hét szakaszt nyert a Tour de France-okon, az idei 21 szakaszból két szakaszgyőzelmet tudhat a magáénak.

A legjobb fiatal versenyző és ezzel a fehér trikó tulajdonosa az összetettben negyedikként zárt brit Adam Yates lett.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China