• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Kínai Nyelv Heti Kulcs Szava] Üveg- és papírtigris
2016-08-01 09:31:06
CRI

Ha a 玻璃 bōlí azt jelenti, hogy üveg, de persze egyáltalán nem utolsósorban, bár az itt következők szempontjából tulajdonképpen mellékesen azt is, hogy meleg, homoszexuális, a 老虎 lǎohǔ pedig azt, hogy tigris, akkor az Üvegtigris című magyar film mi más is lehetne kínaiul, mint 玻璃虎 bō lí hǔ. Van persze 玻璃老虎 bō lí lǎo hǔ is, de az inkább üvegből készült tigrist jelent, például olyan kis nippet, amely jól megfér a gombolyaggal játszó kiscica mellett a vitrinben (nyilván leginkább európai-kínai vegyes házasság esetén). Vagy az óriási felfújt vízben lebegő gumikacsát figyeli a tó partjáról a 玻璃老虎 bō lí lǎo hǔ.

Ugyanez vagy egy másik tigrisünk papírból készülve már egészen más tészta. Bár a tészta ez esetben tofu lesz, és majd csak később következik. Először is, van persze 纸虎 zhǐhǔ is és 纸老虎 zhǐlǎohǔ is, csakhogy ez utóbbi igencsak foglalt elnevezés. A 纸虎 zhǐhǔ vagy 纸老虎 zhǐlǎohǔ még az angol nyelvbe is bekerült. No nem az eredeti hangalakkal, mint az például a coolie vagy az egészen biztosan kínai eredetű gung-ho esetében történt, hanem a fordítása, paper tiger formában, mégpedig már a 19. században.

Olyannyira, hogy akár már Petőfi is olvashatta volna. Sőt, ha nem is olyan kényelmesen, mint Petőfi, de ha kicsit jobban iparkodik, akkor még Berzsenyihez is eljuthatott volna a paper tiger és vele együtt a 纸虎 zhǐhǔ híre is. És talán akkor elgondolkodott volna azon, hogy a két A felkölt nemességhez című verse közül a korábban keletkezettben esetleg kijavítsa az állatföldrajzi képtelenséget tartalmazó „heves Afrika / Búsult tigrise" részt heves (vagy valamilyen más, de nem lágy vagy borzolt, mert akkor nem jön ki a metrum) Ázsia búsult tigrisére, vagy ha a földrészhez ragaszkodik, akkor mondjuk a heves Afrika búsult párduca alakra.

Nostehát, ugyan nem ő találta ki, hiszen már a Vízparti történetben is ezt olvashatjuk 见个纸虎也吓一交 jiàngè zhǐhǔ yě xià yī jiāo, Csongor Barnabás fordításában pedig: „- Egyszerre berezeltél ettől a papírtigristől", de Mao Ce-tung tette népszerűvé a 纸老虎 zhǐ lǎo hǔ kifejezést. Amely ugyebár olyan valakit vagy valamit jelent, aki/ami vadnak és erősnek látszik, valójában azonban tehetetlen, cselekvésre képtelen. Úgyhogy most hirtelen nem is nagyon tudnánk megmondani, hogy a budapesti Papírtigris étterem névadójának mi is járhatott a fejében. Nyilván inkább az Üvegtigris-franchise, mint a kínai eredeti.

A Vörös könyvecske 6. részének a címében is benne van a 纸老虎 zhǐ lǎo hǔ, és a cím utáni első mondat, egy 1946-os interjúból való idézet, a következőképpen hangzik: 一切反动派都是纸老虎 yīqiè fǎndòngpài dōu shì zhǐlǎohǔ, vagyis: „Minden reakciós papírtigris". Tökéletes mondat a kínai nyelv tanulásához.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China