• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Asztaliteniszben az összes aranyérmet Kína vitte el
2016-08-18 16:20:37
CRI

Miután a kínai együttes megvédte címét a férfi asztaliteniszezők csapatversenyében a riói olimpián, elmondható, hogy ebben a sportágban mindent megnyertek a kínaiak, amit lehetett

A kínai csapat a japánokat győzte le a szerdai döntőben. A bronzérmet a németek szerezték meg a dél-koreai együttes legyőzésével.

A magyar válogatott négygólos vereséget szenvedett a címvédő és világbajnok amerikaiaktól a riói olimpia női vízilabdatornájának szerdai elődöntőjében, így pénteken az oroszokkal találkozik a bronzmérkőzésen.

Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok együttese csak az első negyedben tudta tartani a lépést jóval esélyesebb riválisával, amely végül megérdemelt győzelmet aratott.

A magyarok így – akárcsak nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint a legutóbbi londoni olimpián – a bronzcsatában lesznek érdekeltek.

Lemondott az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, miután letartóztatták. Patrick Hickeyt illegális jegyeladás gyanújával Rio de Janeiróban vették őrizetbe, majd letartóztatták. Hickey a Nemzetközi Olimpiai Bizorttság igazgatótanácsának a tagja, az Ír Olimpiai Bizottság és az Európai Olimpiai Bizottság elnöke. A 71 éves férfi csuklóján a brazil nagyváros egyik szállodájában kattant a bilincs. A rendőröknek rá kellett törni az ajtót, amelyet magára zárt, mielőtt átmenekült volna a szomszéd szobába, amelyet korábban a fia foglalt el. Őrizetbe vétele után kórházba kellett szállítani. Az elnök a rendőrségi botrány után és kihallgatása alatt le is mondott.

Ügyészségi gyanú szerint Hickey üzérkézre játszott át jegyeket, amelyeket aztán a feketepiacon horribilis összegért adtak el. Akkor vetődhetett fel vele szemben az illegális jegyeladás gyanúja, amikor 800 jeggyel elkaptak egy üzért, de a brazil sajtó úgy tudja, az őrizetbe vételének köze van egy másik ír férfi, Kevin James Mallon elfogásához. Őt, a THG Sports nevű cég vezetőjét az olimpia nyitónapján vették őrizetbe, szintén azzal a gyanúval, hogy a feketepiacon árult jegyeket.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China