• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Új brit tudományos kutatás segíti az Alzheimer-kór korai felismerését
2016-08-23 19:43:23
CRI
Az Oxfordi Egyetem hétfőn bejelentette, hogy nagy jelentőségű tudományos kutatást indítanak az Alzheimer-kór korai szakaszában jelen lévő biomarkerek azonosítására, hogy az így elért eredmények segítségével javítsák a sikeres orvosi kezelések arányát.

Az Alzheimer-kór korai szakaszában az érintett személyen általában nem figyelhető meg a betegségre utaló nyilvánvaló tünet, ezért nagyon nehéz a kór diagnosztizálása és kezelése. Az Oxfordi Egyetem kutatói vezetésével folytatott új tudományos kutatás a mérhető jellemzőket, vagyis a biomarkereket célozza meg, amelyek segítségével már nagyon korán észlelhetik a betegség jelenlétét.

A tudományos kutatás keretében 250 önkéntesen 12 hónapon át fognak teszteket végezni. A résztvevők közt lesznek olyanok, akiknél nagy esély van Alzheimer-kór kialakulására, illetve lesznek olyanok is, akikről úgy vélik, hogy nem fenyegeti őket Alzheimer-kór, közölte az egyetem.

A tesztek során hordható eszközöket fognak használni, amelyek segítségével a kutatók megfigyelhetik a résztvevők mozgását és járásmódját.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China