• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A kínai gazdaság stabil növekedése hozzájárul a világgazdaság fejlődéséhez
2016-09-02 19:11:46
CRI

A G20 „leghatékonyabb csúcsként" emlegetett találkozójára szeptember 4-én és 5-én a kínai Hangzhouban kerül majd sor. A stagnáló világgazdaságot jelenleg nagyon összetett helyzet jellemzi. A Brexit elbizonytalanította Nagy-Britannia és az Európai Unió gazdaságát, kockázatok veszélyeztetik az európai bankrendszert, elüt egymástól az európai, a japán és az amerikai jegybank devizapolitikája, a feltörekvő gazdaságok élénkülése továbbra is nehéz folyamat marad, de a regionális katonai konfliktusok is negatív hatással vannak a világgazdaság növekedésére. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a közelmúltban 3,2 százalékról 3,1 százalékra módosította a világgazdaság 2016-os növekedési előrejelzését, ami már az idei negyedik korrekció volt. Az IMF ugyanebben az időszakban két ízben is felfelé módosította a kínai gazdaság növekedési előrejelzését, ami most 6,6 százalék.

Zhu Guangyao kínai pénzügyminiszter-helyettes elmondta, hogy a világgazdaság fejlődésében egyre több az instabilitás, viszont a kínai gazdaság egyre stabilabban fejlődik, különösen a szerkezeti reform végrehajtásával, így a világ nagyobb figyelmet szentel a kínai gazdaságfejlődésnek. A kínai gazdaság növekedése nemcsak a kínai népet szolgálja, hanem hozzájárul a világgazdaság élénküléséhez is. Jelenleg a kínai gazdaság növekedése a világgazdaság fejlődéséhez 30 százalékos arányban járul hozzá, fogalmazott.

John Cotton, a Torontói Egyetem G20-szal foglalkozó kutatóintézetének igazgatója fontosnak tartja Kína erősödését. Mint mondta, a nemzetközi pénzügyi válság utáni években Kína makro- és mikrogazdasági intézkedései a világgazdaság fejlődéséhez is hozzájárultak. Kína a világgazdaságot lendületben tartók élmezőnyéhez tartozik, jegyezte meg.

Jia Jinjing, a Kínai Népi Egyetem chongyangi pénzügyi intézetének kutatója úgy tartja, hogy Kína mint fellendülő nagyhatalom sokat tehet a világért. „A világ élmezőnyéhez felzárkózó Kína célja nem az, hogy más országokat utolérjen, hanem az, hogy az élmezőny tagjaként elgondolkodjon a világ fejlődését érintő kérdéseken" – magyarázta.

2013-ban Xi Jinping kínai államfő felvetette az „övezet és út" kezdeményezést. 2016 júliusáig Kína már 51,1 milliárd dolláros befektetés valósított meg a kezdeményezésben érintett országokban. Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter elmondta, hogy a kínai gazdaság folyamatosan túllép Kínán, más országokban fektet be, termel, piacot kutat, feldolgozóipari kereskedelmet folytat. A kínai gazdaság nem küzd problémákkal, és ez lehetővé teszi, hogy más gazdaságok is fejlődhessenek. A 21. században nem képzelhető el az élet lakás, kórház, iskola és utak nélkül. Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) jól megfelel ennek az igénynek. Hitelt biztosít és a törlesztés folyamatos. Ez Kína és Törökország számára is lehetőségeket jelent, tette hozzá a török gazdasági miniszter.

Az infrastrukturális hiányosságok visszafogják a gazdaság fejlődését, különösen a fejlődő országokban. Guven Sak, a török gazdaságpolitikát kutató alapítvány igazgatója kifejtette, hogy a Kína által felvetett „övezet és út" kezdeményezésben, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankban (AIIB) és a Selyemút Alapban számos ország érintett, és ezek kétségkívül nagyban előmozdítják a világ infrastrukturális beruházásait. „Az infrastrukturális építkezések egyik fontos problémáját nem a pénzhiány jelenti, hanem a jó beruházási projektekbe történő tőkebevonás mikéntje. Ennek fényében az AIIB és az >>övezet és út<< kezdeményezés keretében folytatott projektek mind nagyon jó beruházások" – hangsúlyozta.

A Kínának köszönhetően a G20 pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek 2016-os harmadik találkozója nagy előrelépést jelentett. A Világbank és a világ más fontos nemzetközi bankjai közös nyilatkozatot tettek közzé az infrastrukturális építésekbe irányuló beruházások ösztönzéséről. Ugyanakkor az ülésen arról is döntés született, hogy létrehozzák az infrastrukturális építkezések nemzetközi szövetségét, amely majd regionális infrastrukturális építkezések támogatására ösztönzi a nemzetközi beruházási intézményeket. Lou Jiwei kínai pénzügyminiszter elmondta, hogy a szövetség tovább erősíti a jelenlegi közlekedési és távközlési programokat, előmozdítja a regionális infrastrukturális építkezéseket, elősegíti az emberek közötti, áru- és információs cserekapcsolatok megkönnyítését, és egyúttal hozzájárul a világgazdaság közös fejlődéséhez.

A kínai kereskedelmi minisztérium statisztikai adatai alapján 2016 első hét hónapjában a hazai kínai befektetők 5465 kifelé irányuló vállalkozásban hajtottak végre nem pénzügyi közvetlen befektetést 156 országban vagy területen 673 milliárd jüan értékben (102,75 milliárd dollár), ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 61,8 százalékos növekedést jelent. Gao Hucheng kínai kereskedelmi miniszter szerint a kínai gazdaság szerkezeti reformjának köszönhetően gyors ütemben nőtt a kínai fogyasztás 2015-ben. A miniszter elmondta, hogy nemcsak a hazai piac nőtt, hanem a kínaiak külföldi befektetése és fogyasztása szintén hozzájárult a világgazdaság fejlődéséhez. „2015-ben a kínai kiutazók száma 120 millió volt, akik közel 1500 milliárd jüant költöttek külföldön, és ebből 700-800 milliárd jutott a bevásárlásra" – tájékoztatott a miniszter. Előrejelzések szerint az elkövetkező négy évben a kínai import volumene meg fogja haladni az 1000 milliárd dollárt, Kína külföldre irányuló befektetésének összege meg fogja haladni az 500 milliárd dollárt, a kínai kiutazók száma több mint félmilliárdra rúg majd.

Ruan Zongze, a nemzetközi kérdéseket kutató kínai főiskola ügyvezető alelnöke kijelentette, hogy Kína kész lehetőséget biztosítani más országok fejlődéséhez. „Kína fejlődni akar, ugyanakkor a világ fejlődését is reméli. A fejlődés lehetőségeit muszáj megosztani egymással. A G20 idei csúcstalálkozójára Kína több fejlődő ország képviselőjét is meghívta. Kína kölcsönösen előnyős új nemzetközi fejlődési elképzeléssel fogja támogatni az együttműködést" – jegyezte meg.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China