• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping üzenetben üdvözölte a dunhuangi expó résztvevőit
2016-09-21 18:29:11
CRI
A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai elnök kedden üzenetben üdvözölte az első Selyemút (Dunhuang) Nemzetközi Kulturális Expó résztvevőit. A résztvevők nagyra értékelték Xi üzenetét.

A különböző kultúrák egyenlők, és a résztvevők együttműködésére van szükség, áll az üzenetben. Az „övezet és út" kezdeményezés nagyon fontos szerepet játszik a nemzetközi pénzügyi válsággal szembeni küzdelemben.

Bernard Dweit, Belgium kínai gazdasági és kereskedelmi bizottságának elnöke kifejtette, hogy a kezdeményezés egységbe tömörítheti a különböző vallásokat, a különböző kultúrákat és a különböző országokat, párbeszédet folytathatnak és megismerhetik egymást. Ez is azt mutatja, hogy Kína minden kultúra felé nyitott.

Gansu tartomány képviselői szerint Xi üzenetében hangsúlyozta, hogy a kulturális együttműködéseket erősíteni kell, többet kell tenni a kultúra védelméért, és mindig kiemelt szerepe lesz az innovációnak és az együttműködésnek. Ezek a feladatok lesznek fontosak a jövőben.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China