• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína és egy nemzetközi szervezet először írt alá szándéknyilatkozatot az „Övezet és út" iniciatíva megvalósításáról
2016-09-21 18:24:32
CRI
A Xinhua hírügynökség jelentése szerint a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság szeptember 20-án hírül adta, hogy Xu Shaoshi, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke, egyben az „Övezet és út" iniciatíva építési hivatalának igazgatója a minap Helen Elizabeth Clarkkal, az ENSZ Fejlesztési Programja vezetőjével az ENSZ New York-i székhelyén szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a Kínai Népkörtársaság és az ENSZ Fejlesztési Programja közösen segíti elő a Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút építését.

A Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vezetője azt mondta, hogy ez az első szándéknyilatkozat, amelyet a kínai kormány és egy nemzetközi szervezet írt alá az „Övezet és út" kiépítéséről, a nemzetközi szervezet számára is nagy innováció, hogy részt vesz az „Övezet és út" iniciatíva megvalósításában.

A Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság szerint amióta 2015 márciusában a kínai kormány kiadta a Selyemút Gazdasági Övezet és a 21. Századi Tengeri Selyemút kiépítésének programját, azóta számos nemzetközi szervezet kifejezte óhaját, hogy részt vennének az „Övezet és út" iniciatíva megvalósításában. A kínai kormány és az ENSZ Fejlesztési Programja a meglévő jó kétoldalú együttműködések alapján vesznek részt az „Övezet és út" iniciatíva megvalósításában.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China