• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
115 év lehet az emberi élet végső határa
2016-10-26 14:24:20
CRI

A Nature című tudományos lapban megjelent kutatás szerint az ember nem élhet a végtelenségig. Jan Vijg, az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatója elmondta, hogy a jövőben a fertőző betegségek és a krónikus betegségek kezelésének fejlődésével nőhet az átlagos élettartam, de annak végső határát már nehéz meghaladni.

A 19. század óta sokat javultak az étkezési és egészségügyi körülmények, és nőtt az átlagos élettartam. New Yorkban például a születéskor várható élettartam 79 év, de az 1900-es születésűek esetében ez csak 47 év volt.

A Vijg által vezetett kutatócsoport a halálozási adatbázis (Human Mortality Database) adatait elemezte. Az adatbázis több mint negyven ország demográfiai adatait és halálozási rátáját tartalmazza. A kutatók azt találták, hogy 1900 óta stabilan nőtt az időskorúak száma, de a száz évnél idősebbek aránya nem nagyon változott. A kutatás eredménye szerint az emberi élet végső határa 115 év lehet, de nagyon csekély esélye van annak is, hogy valaki 125 évet éljen.

Más véleményen van Jessica Hall, az Extreme Tech amerikai tudományos és technológiai internetes oldal vezetője, aki szerint a géntudomány fejlődésével jobban megérhetjük az emberi genomot, ami lehetővé teheti, hogy az élettartam meghaladja a 125 éves határt.

A két tudós egy dologban azonban egyetért: az egészség fontosabb annál, hogy hány évig élünk.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China