• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping beszédet mondott a genfi ENSZ-központban
2017-01-19 11:35:36
CRI

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping kínai államfő szerdán az ENSZ genfi központjában, a Nemzetek Palotájában beszédet mondott az Emberiség sorsközösségének kiépítése címmel. Xi kifejtette Kína álláspontját a nemzetközi politikai, gazdasági, kulturális fejlődésről.

A kínai elnök elmondta, hogy Kína kiáll a többpólusú világ kiépítése mellett. A világ sorsát az országok közösen alakítják. Elő kell mozdítani a nemzetközi kapcsolatok demokratikus voltát, mondta.A kínai elnök rámutatott, hogy párbeszéddel és tárgyalással egy békés világot, konjunkturális világot, nyílt világot és környezetbarát világot kell kiépítenünk.Kína fejlődéséről szólva Xi elmondta, hogy Kína határozottan óvja a világ békéjét, a közös fejlődésre törekszik, és folytatja a partnerségek létrehozását más országokkal, egy többpólusú világot épít ki.A beszéd végén a kínai államfő rámutatott, hogy Kína az ENSZ alapító tagjaként aktív szerepet vállal az iráni nukleáris kérdés, a szíriai kérdés és más nemzetközi kérdések megoldásában. Kína továbbra is előmozdítja az ENSZ kulcsfontosságú szerepét a nemzetközi közösségben.

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Xi Jinping, a látogatáson Svájcban tartózkodó kínai államfő szerda délelőtt Lausanne-ban találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. Szintén aznap megbeszélést folytatott Genfben Peter Thomsonnal, az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakának elnökével és Antonio Guterressel, az ENSZ új főtitkárával, majd látogatást tett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) központjában, ahol Margaret Chan Fung Fu-chunnal, a szervezet vezérigazgatójával találkozott.

Xi aznap délelőtt Thomas Bachhal együtt megtekintette a lausanne-i Olimpiai Múzeumot. A kínai elnök elmondta, hogy Kína támogatja és aktív részese a nemzetközi olimpiai mozgalomnak. Peking lesz az első város, amely egyaránt rendezett nyári és téli olimpiai játékokat. A pekingi téli olimpia megszervezése az elkövetkező évek egyik kiemelt feladata Kína számára.

Aznap délután Xi vonattal Lausanne-ból Genfbe utazott, és a Nemzetek Palotájában találkozott Peter Thomsonnal és Antonio Guterresszel. Xi rámutatott, hogy Kína szilárdan kiáll a többpólusú világ kiépítése mellett, és óvja az ENSZ alapokmányában megfogalmazott célokat és elveket. A kínai elnök hangsúlyozta, hogy a „gazdasági globalizáció a termelékenység növekedésének és a történelem sodrának eredménye". A Kína által felvetett „Övezet és út" kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy más országok is hasznot húzzanak Kína fejlődésének eredményeiből.

Xi reméli, hogy az ENSZ nagyobb szerepet játszik majd a fenntartható fejlődés 2030-as programjának megvalósításában. Aznap a kínai államfő Genfben látogatást tett a WHO lausanne-i központjában, ahol találkozott Margaret Chan Fung Fu-chunnal, a világszervezet vezérigazgatójával. A találkozó után közösen vettek részt a kínai kormány és a WHO egészségügyi együttműködéséről szóló jegyzőkönyv aláírási ceremóniáján. Xi a WHO-nak átadta Kína ajándékát, egy, az akupunktúrás pontok elhelyezkedését mutató bronzszobrot.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China