• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az „övezet és út" kezdeményezés is sokat lendít a duisburgi kikötő forgalmán
2017-04-07 18:42:19
CRI

Az „övezet és út" kezdeményezésnek köszönhetően folyamatosan bővült a legnagyobb németországi folyami kikötők nemzetközi forgalma, ami új rekordot ért el 2016-ban.

A duisburgi kikötő legfrissebb éves beszámolója szerint a tavalyi forgalom elérte a 230 millió eurót, ami 6 százalékos növekedés a 2015. évihez képest. A nyersség 7 százalékkal nőtt, és elérte a 40 millió eurót, ami új rekord.

2016-ban a duisburgi kikötő pozitívan reagált a kínai „övezet és út" kezdeményezésre, együttműködéseket kötött kínai vállalatokkal. Az eurázsiai projektek jelentősen hozzájárultak a cég teljesítményéhez. A duisburgi kikötő internetes oldalán közölt adatok szerint hetente több mint húsz vasúti szerelvény közlekedik Kína és Duisburg között. Jövőre Duisburg tovább szeretné növelni a kikötőn keresztül Kínába Európába irányuló forgalmat.

Erich Stark, a duisburgi kikötő igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy elégedettek a kínai vonatok kapacitásával. Kína Németország legnagyobb kereskedelmi partnere, és a jövőben az egyre nagyobb vasúti szállítás növelni fogja a kikötő forgalmát, tette hozzá.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China