• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az Iszlám Állam minden megszerzett területét elveszítette Irakban
2017-04-12 15:19:48
CRI
A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint az iraki hadsereg kedden bejelentette, hogy két éven tartó harcok után újra a kormánycsapatok irányítása alá kerültek az Iszlám Állam által korábban elfoglalt területek, ami azt jelenti, hogy a szélsőséges szervezet minden megszállt területét elveszítette Irakban.

Yahya Rasool, az iraki hadsereg szóvivője az aznapi sajtóértekezleten elmondta, hogy hatalmának csúcsán, 2014-ben az Iszlám Állam Irak 40 százalékát birtokolta, ám ez a szám 2017. március 31-ig 6,8 százalékra csökkent.

Értesülések szerint az iraki kormányerők végső hadműveletet indítanak az Iszlám Állam ellen az északnyugati Moszul, az északi Tal Afar és nyugati al-Qaim térségében.

A szóvivő elmondta, hogy idén januárban már felszabadították a Moszul keleti és nyugati részén található szűk utcákat, de a sok lakos miatt lassan haladnak előre a kormányerők.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China