• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Bemutatták Xi Jinping Kína kormányzásáról című kötetét Budapesten
2017-04-25 15:14:25
CRI

Helyi idő szerint hétfőn mutatták be Budapesten Xi Jinping kínai elnök Kína kormányzásáról című kötetének magyar nyelvű kiadását, számolt be a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI). Liu Qibao, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) Politikai Bizottságának tagja, egyben a KKP propagandaosztályának vezetője és Mátrai Márta, a magyar Országgyűlés háznagya is jelen volt a ceremónián, és beszédet mondtak.

Liu kifejtette, hogy a kínai elnök vezetésével a KKP KB egy sor új intézkedést és stratégiát dolgozott ki Kína jelenlegi helyzetéhez igazodóan. Xi Jinping Kína kormányzásáról című kötetének magyar nyelvű kiadásával a magyar barátok minden bizonnyal még behatóbban ismerhetik meg Kínát, illetve a kínai politikát és stratégiát, hangsúlyozta.

Mátrai kiemelte: Kína a legnagyobb, legjelentősebb ázsiai hatalom, de felelős magatartással tekint a globális problémákra is. Sokan próbálják megfejteni a kínai csoda, a kínai siker titkát, ebben segít a mostani könyv is, amelynek egyik legfőbb mondanivalója, hogy a felelősséggel végzett tisztességes munka az eredmények alapja, fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy a magyar-kínai kapcsolatok a gazdaság, az élet minden területén stratégiai jelentőségűek, és bátorság kellett ahhoz, hogy az eltérő szövetségben élő, működő Magyarország Kínával hosszú távú stratégiai együttműködést alakítson ki.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China