• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Dr. Chen Zhen: Bízom a hagyományos kínai orvoslás fényes jövőjében
2017-06-09 10:28:41
CRI

Dr. Chen Zhennek sok feladata van. Orvos, aki egy hagyományos kínai orvosláshoz használt gyógynövényekkel foglalkozó vállalatot vezet. Ugyanakkor hagyományos kínai orvos, aki lelkesen szervez ingyenes szolgáltatást, amelyben részt is vesz. Ezenkívül hagyományos kínai orvoslást is tanít magyar egyetemen. A különböző szerepek mögött egy dolog sose változik, az, hogy mély szeretetet érez a hagyományos kínai orvoslás iránt, és elő akarja mozdítani a hagyományos kínai orvoslás fejlődését Magyarországon, illetve Közép- és Kelet-Európában.

Dr. Chen az 1980-as évek végén látogatott először Magyarországra, majd itt is maradt. 1993-ban megalapította az Oriental Herbs Kft.-t és a Dr. Chen Patika nevű márkát. A vállalat főleg természetes gyógynövényekből készít gyógyszereket. 2016. július 3-án az Oriental Herbs Kft. és a Gansui Egészségügyi és Családtervezési Bizottság Budapesten közösen létrehozta a Magyarországi Chi-Huang Kínai Gyógyító Központot, amelynek Dr. Chen az elnöke. A központban klinikát és gyógyszállót működtetnek, illetve oktatnak is, és ezáltal a hagyományos kínai orvoslás fontos bázisa lett Magyarországon.

Lassan már harminc éve dolgozik Dr. Chen Magyarországon. Eleinte a hagyományos kínai orvoslás ismeretlen volt a magyarok számára, most azonban már pompásan fejlődik. Dr. Chen tapasztalata szerint sok magyar páciens a hagyományos kínai orvoslás segítségével gyógyult meg és élvezheti újra az életet. Magyarországon sok az egészségügyi probléma. A Dr. Chen Patika részt vett Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjában, amelynek 2015-ben közzétett előzetes eredménye szerint Magyarországon több betegség is gyakoribb, mint más európai országokban. Ilyenek például a krónikus betegségek (pl. a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek), az izom- és csontbetegségek (különösen a hát- és gerincbetegségek), az ízületi betegségek, az anyagcsere-betegségek (pl. cukorbetegség), a mentális betegségek (pl. depresszió) stb. Ezek a betegségek szorosan kötődnek az egészségtelen életmódhoz.

„Magyarországon sok az egészségügyi probléma. Gyakori a férfi és a női meddőség. Ezenkívül menopauza esetén végzett tüszőhormon-kezelés sokszor okoz méhrákot és melldaganatot. A magyarok étrendje nem egészséges, ami Crohn-betegséghez vezethet. A beteg gyomor és belek pedig szívbetegséget is okozhatnak" – mondta Dr. Chen.

A nyugati orvosláshoz képest a hagyományos kínai orvoslás eltérő módszereket használva testileg és lelkileg teljes körűen gyógyítja a betegségeket. Sok betegség, különösen a nehezen gyógyítók esetén a hagyományos kínai orvoslás nagy előnnyel rendelkezik.

„A hagyományos kínai orvoslás előnye abban rejlik, hogy természetes gyógymódokat és teljes körű, a beteg állapotától függő és a tünetek megkülönböztetésén alapuló kezelést használ. Például fejfájás esetén nem szabad egyszerűen csak fájdalomcsillapítót bevenni. A fej elülső részén történő fejfájás a gyomorral, a halánték környéki fejfájás pedig az epével áll kapcsolatban. A fej hátsó részén érzett fejfájást a hólyag-meridiánon történt baj okozza. A fejtetőn érzett fejfájást valószínűleg a máj-meridiánon lévő baj okozta. A különböző fejfájásoknak eltérő kezelési módjai vannak. Ez a hagyományos kínai orvoslás sajátossága. Mindenkinek más az állapota, ezért a különböző állapotok szerint kell gyógyítani."

A hagyományos gyógymódokon, például az akupunktúrán, a moxaterápián, a köpölyözésen kívül a természetes eredetű gyógyszerek is a hagyományos kínai orvoslás különlegességei. Az Oriental Herbs Kft. Magyarországon termő természetes gyógynövényeket használva sokféle gyógyszert gyárt.

„1991-ben elvégeztem 150 fajta gyógynövény csoportosítását és összehasonlítást. Azt találtam, hogy a hagyományos kínai gyógynövények közül több mint 70 fajta Magyarországon is megtalálható. Ez alapján létrehoztam a vállalatot és az üzemet Magyarországon."

Jelenleg az Oriental Herbs Kft. munkája a kutatás, az egészségügy, a gyógyszergyártás és az értékesítés területére terjed ki. A vállalaté az egyetlen európai természetes hagyományos kínai gyógyszerüzem, amely megfelel a helyes gyógyszergyártási gyakorlat (GMP) alapelveinek. A vállalatnak 17 európai országban kilencven szabadalmát jegyezték be. Több mint 300 terméke kapta eddig meg az értékesítési engedélyt a helyi egészségügyi hivataloktól, és az eladási hálózata számos közép- és kelet-európai országra terjed el. Az Oriental Herbs által gyártott meddőséget, reumát, ízületi betegségeket, női betegségeket gyógyító, illetve daganatoktól védő, a belső szerveket helyreállító, a lipidek szintjét csökkentő, salaktalanító és szépítő termékeket mind nagyon jól fogadta a piac.

Bár először hallva a hagyományos kínai orvoslás teljesen egyedi elmélete igen érdekes, ugyanakkor ez sokszor megértési problémát is okoz a nyugati orvosláshoz és a laboratóriumi vizsgálatok világos eredményeihez szokott európaiaknak. A hagyományos kínai orvoslás megértése és könnyebb elfogadtatása érdekében Dr. Chen a hagyományos módszerek mellett több modern kezelési módszert is alkalmaz a Magyarországi Chi-Huang Kínai Gyógyító Központban.

„A központban nem invazív és nagy mennyiségű adatokon alapuló szűrővizsgálatokat végzünk. Mi is használjuk a nyugati orvoslási adatokat, de azokhoz képest több előnnyel rendelkezünk. A hagyományos guasha masszázson, köpölyözésen kívül modern kezelési módszereket is használunk, például a legfejlettebb kínai géppel, eszközzel gyógyítjuk a depressziót. Német géppel és a hagyományos kínai orvoslás melegítő módszerével kezeljük a rákos betegségeket, a női betegségeket, és igen jó eredményeket érünk el. A női betegségek gyógyításában használunk mikrohullámot is. Ez a mi innovációnk. Ez a gondolat, ez a módszer teljesen új. Tanultam nyugati orvoslást is. A nyugati orvoslási ismeretek segítségével elmagyarázhatjuk a hagyományos kínai orvoslás elméletét. Így könnyen megértik a betegek."

A Magyarországi Chi-Huang Kínai Gyógyító Központ létrehozása óta majdnem egy év telt el. Ebben az időszakban több mint 5300 pácienst gyógyítottak a hagyományos kínai orvoslás kombinációs gyógymódjával. Ha a központ által a nemzetközi cégek, fogyatékkal élők és nyugdíjasok számára szervezett ingyenes szolgáltatásait, a központi épületben levő gyógyszállóban megszállt vendégek számára végzett ingyenes hagyományos kínai orvoslási vizsgálatokat is beleszámoljuk, akkor a központ egy év alatt már kb. 6800 embernek nyújtott szolgáltatást.

Az üzletvezetés mellett Dr. Chen több évtizede kezel betegeket, lelkesen vesz részt az ingyenes szolgáltatásban is. Már nagyon sok embert gyógyított meg. A páciensei között vannak kormánytisztviselők és egyszerű nyugdíjasok is. Minden beteget türelmesen fogad, és legjobb tudása szerint gyógyítja őket.

„Az orvosoknak mélyen érző szívűeknek kell lenniük. Mindig tetőtől talpig, a belső szerveket vizsgálva teljes körű gyógyítási tervet adunk a betegeknek. Először vizsgálatokat végzünk, utána kidolgozunk egy kezelési tervet, amely az étkezésre, a gyógyszerbevitelre, a lelki állapotra, az életmódra és még sok más területre vonatkozik. Ezzel majdnem egy órát töltünk el. Utána a beteg a tüneteinek megfelelően kipróbálhatja a hagyományos kínai orvoslási kezelést. Az egész folyamat kb. két órán át tart. 120 percig foglalkozunk egy beteggel, hogyan érhetnénk el rossz eredményt a gyógyításban?"

A sok betege közül a miniszterelnöki főtanácsadó, illetve az ő kezelése mély benyomást tett Dr. Chenre. Akkor még senki sem tudta, hogy ez a sikeres eset később segít a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatos rendelet kidolgozásában is.

„Egyszer a miniszterelnöki főtanácsadó szombat este telefonált nekem. Azt mondta, hogy nagyon fáj a lába, s kérte, hogy nézzem meg. A feleségemmel eltettük a gyógyszereket, és gyorsan elmentünk a kórházba. Azt láttuk, hogy a főtanácsadó magasra emelte a duzzadt lábát, amelyhez senki sem mert hozzányúlni. Kiderült, hogy orbáncban szenved, amelyet igen nehéz meggyógyítani. Hagyományos kínai orvoslási gyógymódokat használtunk. Először akupunktúrával akadálytalanná tettük a meridiánt. Utána kenőcsöt kentünk a lábára és gézzel bekötöztük, illetve adtunk neki hagyományos kínai gyógyszereket. Két nap múlva a főtanácsadó már külföldre utazhatott tárgyalásra. Az eset híre gyorsan elterjedt a magyar kormánykörökben."

Dr. Chen hatásos gyógyító tevékenysége nagy hírnevet szerzett neki. Az ő tanácsai alapján és igyekezetének köszönhetően 2015. szeptember 18-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a hagyományos kínai orvosi tevékenység engedélyezésére vonatkozó részletes rendeletet, amely október 18-án lépett hivatalosan hatályba. Ezzel Magyarország lett az első ország Európában, amely ilyen rendeletet léptetett életbe.

Dr. Chen szerint a hagyományos kínai orvoslás magyarországi, illetve közép- és kelet-európai fejlődése révén nemcsak az orvosi felelősség és küldetéstudat valósulhat meg, hanem baráti alap teremtődik a két ország közötti kapcsolatok további fejlődéséhez, valamint pozitív érzelmek öntik el a nép szívét.

„Ez egyébként az »Övezet és Út« kezdeményezés célja is. Sok részt vevő országban forrásokra, infrastrukturális építésekre, sőt orvosi ellátásra van szükség. Kínában pedig mindebből bőségesen van, ezért lehet együttműködni. De a pénz keresése mellett olyan projekteket is meg kell valósítani, amelyek az emberek szívét nyerik meg. Közösen kell fellendülést elérni, közösen kell építeni, és közösen kell megosztani az eredményeket. A hagyományos kínai orvoslás már 30 éve fejlődik Európában, és felmérhetetlen társadalmi hatást ért el. A fiatalok kb. 50%-a, az idősek 80-90%-a kapott valamilyen hagyományos kínai orvoslási kezelést. Ha hasznuk van belőle, akkor aktív lesz a hozzáállásuk. Ez az »Övezet és Út« alapja és fundamentuma. Azt szoktuk mondani, hogy a földművelésből arany keletkezik. De ha nincs talaj, akkor nem marad meg sokáig az arany."

Mivel egyre több ember fordul a hagyományos kínai orvoslás felé, egyre több nyugati orvos akarja megtanulni ezt a tudományt. Dr. Chen már közel 5000 nyugati orvost tanított hagyományos kínai orvoslásra. A hagyományos kínai orvoslás ismertsége lassan már a kungfuéval vetekszik. Dr. Chen magabiztos, amikor a hagyományos kínai orvoslás jövőbeni fejlődési terveiről beszél.

„Bízom a hagyományos kínai orvoslás fényes jövőjében. Még több hatásos gyógymódot, terméket fogunk fejleszteni, hogy jobb szolgáltatást biztosítsunk a helyieknek. Ugyanakkor továbbra is gyűjtjük az adatokat, elemezzük a betegségek előfordulási esélyeit, kutatjuk a betegségek jellegzetességeit, és kidolgozzuk a daganatos betegségek megelőzési módszerét. Semmelweis Ignác bevezette a kórházakba az aszepszist, amivel számtalan nőt mentett meg a gyermekágyi láztól. A célunk az, hogy a nőket egészségmegőrzésre tanítsuk, hogy egészséges gyerekeket szüljenek, hogy ők maguk is egészségesebbek legyenek. Ha az anyák egészségesek, akkor az ország is erős lesz."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China