• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Nőtt a kínai–észak-koreai kereskedelem
2017-07-13 18:06:38
CRI
A kínai fővámhivatal sajtószóvivője július 13-án Pekingben a kínai–észak-koreai kereskedelem növekedéséről szólva kifejtette, hogy elsősorban az embargós listán nem szereplő áruk exportjának növekedése áll az első félévi kínai–észak-koreai kereskedelmi növekedés mögött, és Kína az ENSZ BT határozatai és az ország törvényei és rendeletei szerint mindig szigorúan végrehajtja az Észak-Korea elleni szankciókat, embargós intézkedéseket.
Adatok szerint idén az első félévben Kína észak-koreai importja és exportja összesen 2,55 milliárd dollár volt, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 10,5 százalékos növekedés. Ebből az export növekedése 29,1 százalékos volt, az import pedig 13,2 százalékkal csökkent.
Huang Songping, a fővámhivatal sajtószóvivője újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy szomszédos országként Kína és Észak-Korea normális kereskedelmi cserét folytat. Az első félévben a kínai–észak-koreai kereskedelem növekedése az export növekedésének volt köszönhető. Az exportszállítmányok többnyire az embargós listán nem szereplő textiltermékekből és a hagyományosan munkaerőigényesnek számító termékekből állnak.
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China