• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A Kína és az ASEAN közötti kapcsolatok fejlett szakaszba lépnek
2017-07-28 16:03:01
CRI
A Kína és az ASEAN közötti kapcsolatok a felek közös erőfeszítése nyomán fejlett szakaszba lépnek, mondta Lu Kang, a Kínai Külügyminisztérium szóvivője július 27-én, számolt be róla a Zhongxin kínai hírügynökség.

Wang Yi kínai külügyminiszter jelenleg Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken tesz látogatást. Útja során véleményt mondott Kína és az ASEAN közötti kapcsolatokról is. Eszerint a kínai fél mindig hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli Kína és az ASEAN közötti kapcsolatokat.

Lu Kang elmondta, hogy 2017-ben van az ASEAN megalakulásának 50. évfordulója, 2018-ban pedig Kína és az ASEAN közötti stratégiai partnerségi kapcsolatok kialakításának 15. évfordulója lesz. Elmondhatjuk, hogy Kína és az ASEAN-tagországok közötti kapcsolatoknak szép jövője van, fejtette ki Lu Kang.

Lu Kang szóvivő azt is közölte, hogy az ASEAN tíz tagországának képviselőivel találkozva Wang Yi külügyminiszter három gondolatot terjesztett elő. Az első gondolat a két fél közötti kapcsolatok magasabb szintre emelését, a második a Kína és Kelet-Ázsia közötti együttműködés fokozását, a harmadik pedig a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos kérdések megoldását tartalmazza.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China