• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az új korszak sajátosan kínai szocializmusának eszméje bekerült a KKP alapokmányába
2017-10-26 18:01:40
CRI
A Kínai Kommunista Párt (KKP) 19. Országos Kongresszusán elfogadták a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapokmányának módosítására tett javaslatot, amely a jóváhagyás napján lép hatályba. A küldöttek egyöntetűen úgy döntöttek, hogy a KKP alapokmányába emelik az új korszak sajátosan kínai szocializmusának Xi Jinping-i eszméjét, amely így a párt cselekvési útmutatójának részévé vált a marxizmus-leninizmussal, a Mao Ce-tung-i eszmével, a Teng Hsziao-ping-i elmélettel, a három képviselet fontos gondolatával és a tudományos fejlesztési koncepcióval együtt.

Wang Xiaohui, a KKP politika kutató osztályának igazgató-helyettes elmondta, hogy az új korszakban kínai és nemzetközi helyzet nagy mértékben változtak, ezért született meg az új korszak sajátosan kínai szocializmusának Xi Jinping-i eszméje.

Wang Xiaohui elmondta, hogy Xi Jinping főtitkár megállapította az új korszakban kínai különleges szocializmus főcéljait, feladatait, általános útitervét, stratégiai útitervét, fejlődési irányát, módját, motorját, stratégiai lépéseit, külső körülményét, politikai hátérét.

Jiang Jinquan, a KKP központi fegyelmi bizottsága állami vagyonkezelő bizottságba küldött fegyelemvizsgálási bizottságának igazgatója elmondta, hogy az egyik általános útiterv az, hogy a párt építése érdekében átfogóan elmozdítják a párt politikai, gondolkodási, szervezeti, viselkedésmódi, fegyelmi és szabályzati felépítését. Továbbra megerősíti a korrupció ellenes küzdelmet.
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China