• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping Xuzhouban tett szemleutat
2017-12-14 15:34:51
CRI

Xi Jinping kínai államfő december 12-én és 13-án a kínai Jiangsu tartomány városában, Xuzhouban tett szemleutat. Látogatásának idején elmondta, hogy az új korszakban új megoldásokkal kell reformokat végrehajtani annak érdekében, hogy a kínai gazdaság még jobban fejlődjön.

Kedden Xi elsőként az építőipari gépeket gyártó Xuzhou Construction Machinery vállalatcsoporthoz látogatott el. Az 1943-ban alakult cég nagyon fontos szerepet játszik a kínai Övezet és Út kezdeményezés végrehajtásában. Xi elmondta, hogy az új gazdasági helyzetben új megoldásokat kell kidolgozniuk. A termékek minősége a legfontosabb, és mint mondta, reméli, hogy a jövőben minden vállalat ezt az elvet követve járul hozzá a kínai gazdaság fejlődéséhez.

Ezután a kínai államfő a helyi falvak lakóival találkozott. Úgy látta, hogy régen a környezet a bányászat miatt sokat romlott, ami szükségessé tette a védelmi és helyreállítási program végrehajtását a helyi kormányzat vezetésével. Ma már újra jó a környezet. Erről Xi elmondta, hogy ez fontos példa minden hasonló település számára.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China