• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Idén 3500 kilométernyi új vonalon közlekedik majd nagy sebességű vasút Kínában
2018-01-03 14:07:11
CRI
A China Railway január 2-án rendezett munkakonferenciáján Lu Dongfu, a China Railway igazgatója bejelentette, hogy tavaly az állami vasútvállalat 801 milliárd jüant fektetett állóeszközökbe, és 3038 kilométernyi új vasúthálózatot adtak át a forgalomnak. Mint mondta, idén 3500 kilométeren adtak át új, nagy sebességű járatokat.

A múlt héten adták át a forgalomnak a Shijiazhuang várostól Jinan városig közlekedő nagy sebességű járatot. Ez azt jelentette, hogy a kínai „négy függőleges és négy vízszintes" nagy sebességű vasúthálózatból a „négy vízszintes" már elkészült.

Lu Dongfu elmondta, hogy a kínai nagy sebességű vasúti ipar a világ élvonalához tartozik a projektek megvalósításában, a berendezések gyártásában, illetve az üzemeltetésben.

A konferencián közölték, hogy 2017-ben összesen több mint 3 milliárdan utaztak vonattal, ami 9,6 százalékos növekedés az azt megelőző év hasonló időszakához képest, és az áruszállítás több mint 2,9 milliárd tonna volt tavaly, ami 10,1 százalékos növekedés az azt megelőző év hasonló időszakához képest.

Lu elmondta, hogy 2018-ban a kínai vasút állóeszközökbe irányuló befektetése 732 milliárd jüan lesz, és 4000 kilométernyi vasútvonalat adnak majd át, és ebből 3500 kilométer lesz a nagy sebességű vasútvonal.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China