• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína sikeresen klónozott majmokat
2018-01-25 15:35:40
CRI

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint a Kínai Tudományos Akadémia január 24-én Pekingben bejelentette, hogy tavaly november 27-én és december 5-én megszületett a világ első és második klónozott majma, Zhongzhong és Huahua. Így Kína lett az első ország, amely főemlősöket tudott klónozni.

A Dolly nevű klónozott birka 1997-es születése óta lovat, bikát, tevét, macskát, kutyát, és sok más emlőst klónoztak, ám a legközelebbi rokonainknak tartott emberszabású majmokat mostanáig nem sikerült klónozni. Sun Qiang, a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji székhelyű idegkutató intézetének kutatója Liu Zhen csoportját irányította. A projekt megvalósítása öt évet vett igénybe.

Bai Chunli, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke a január 24-i sajtótájékoztatón jelentette be a nagyszerű tudományos hírt, és elmondta, hogy a majomklónozást Kína teljesen önállóan valósította meg az idegtudományi intézettel és az agy- és intelligenciakutató intézettel együttműködve.

Sun Qiang, a majomklónozás kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első két évben a 2010 előtti nemzetközi tapasztalatokat tanulmányozták, majd folyamatosan teszteket, próbákat, korrekciókat hajtottak végre.

Értesülések szerint a majomklónozás hozzájárul az Alzheimer-kór, az autizmus és más hasonló agybetegségek gyógyításához.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China