• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
22 tonna árut szállított tavaly a Kína és Európa között közlekedő changshai vonat
2018-01-30 17:37:46
CRI
A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) január 29-én a vasúti igazgatástól megtudta, hogy 2017-ben a Kína és Európa között közlekedő changshai vonat 22 tonna árut szállított, ami 30 százalékos növekedés éves szinten.

A changshai vonat először 2014-ben csak egy irányba szállított és nem volt rendszeres. Ma már két irányba szállít Kína és Európa között. 2014-től 2017-ig összesen 50 tonna árut szállítottak a vonalon, és ezzel a hasonló vasútvonalak közül már az 5. helyen áll Kínában.

A vonat által 2017-ben szállított árumennyiség egyharmadát tette ki a forgalomba állítás óta eltelt három év összegének. Ez azt jelenti, hogy a Kína és Európa közötti vasúti járat egyre népszerűbb az európai országok körében, és egyre több kínai és külföldi vállalat ezt a vonalat választja az áruszállításra. Az áruk jellege is egyre változatosabb. Kezdetben a kisebb árucikkek voltak túlsúlyban, de ma már textil, autóalkatrészek, fatermékek és bútorok is kerülnek a konténerekbe.

Xia Zhaohui, a vasútvonal üzemeltetőjének vezetője szerint a következő lépés az, hogy a kormány segítségével előmozdítják a befektetést, külföldi vállalatokat vonnak be, ami platformmá teszi az északi Changshát, márkát hoznak létre a Kína és Európa között közlekedő changshai vonalból, és még több országra terjesztik ki a vonalat.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China