• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A kínai devizatartalék 12 hónapja nő
2018-02-08 18:34:06
CRI

Február 7-én a Kínai Központi Bank által kiadott adatok szerint 2018 januárjának végéig a kínai devizatartalék mintegy 3 billió 160 milliárd dollár volt, ami a 2017. december végéihez képest 21,6 milliárd dolláros növekedés. Ez 0,68 százalékos emelkedés, ami azt jelenti, hogy a kínai devizatartalék az egymást követő 12 hónapban nőtt.

A kínai Nemzeti Devizaigazgatási Hivatal illetékes felelőse február 7-én kifejtette, hogy januárban Kína határokon átnyúló tőkeáramlása, valamint hazai és külföldi főbb tranzakciói általában stabilak voltak. Mint mondta, a nemzetközi pénzpiacon a dollár mellett más fontos devizák árfolyamának emelkedésével és az állóeszközök árváltozásával a devizatartalék mértéke kis mértékben emelkedett.

Az amerikai pénzügyminisztérium által január közepén kiadott legfrissebb adatok szerint tavaly novemberben Kína adóssága 1 billió 176,6 milliárd dollár volt, ami 12,6 milliárd dollárral kevesebb az előző havihoz képest. Három hónapon belül ez volt a második csökkenés, de Kína még így is a legnagyobb hitelezője az Egyesült Államoknak. Tan Yaling, a Kínai Devizabefektetési Kutatóintézet vezetőjének véleménye szerint jelenleg is az amerikai adósság megvásárlása a kínai devizatartalék legfontosabb felhasználása.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China