• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping: alaposan végre kell hajtani a vidék élénkítésének stratégiáját
2018-03-09 11:02:10
CRI

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának (KB) főtitkára, kínai államfő, a KKP KB Központi Katonai Bizottságának elnöke március 8-án a 13. Országos Népi Gyűlés (ONGY) első plenáris ülésszakán részt vett a shandongi küldöttség szekcióülésén, amelyen elmondta, hogy a KKP 19. Országos Kongresszusán arról döntöttek, hogy végrehajtják a vidék élénkítésének stratégiáját, ami fontos feladata a jóléti társadalom kiépítésének, az átfogóan korszerű szocialista országnak, és okvetlenül alaposan végre kell hajtani a stratégiát.
Xi először köszöntötte a shandongi delegáció 43 női tagját, valamint az ONGY és a KNPTT valamennyi női tagját és képviselőjét a nemzetközi nőnap alkalmából.
Az ülésen nyolc shandongi ONGY-képviselő mondta el javaslatait és véleményét az innovációról, a munkahelyteremtésről. Gong Zheng beszédét követően Xi Jinping elmondta, hogy helyes álláspontot kell kialakítani a közigazgatásról. A tisztviselőknek praktikus lépéseket kell foganatosítaniuk, amivel a népet szolgálhatják, ugyanakkor nem szabad túl nagy figyelmet szentelniük saját hírnevük emelésére és az önös érdekekre.
Zhang Shuqin beszédét követően Xi Jinping elmondta, hogy az általános és középiskolákban nagyobb hangsúlyt kell helyezni a hagyományos kultúrára, hogy a kínai nemzet maga mögött hagyhassa az elmaradottságot, és ezt a folyamatot mindig szem előtt kell tartania az új generációnak.
Shandong mezőgazdaságra épülő hatalmas tartomány. Xi Jinping rámutatott, hogy jól kell végrehajtani a vidék élénkítésének stratégiáját. Jól kell ösztönözni a falusiakat, hogy szép és gazdag falvakat építsenek ki.
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China