• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A kínai külügyi szóvivő: tárgyalásos rendezés megfelel a kínai-amerikai közös érdekéhez
2018-05-03 19:34:34
CRI
A Kínai Nemzetközi Rádió jelentése szerint Steven Mnuchin, az amerikai elnök különmegbízottja, pénzügyminiszter május 3-i és 4-i kínai látogatását. Liu He, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, kínai miniszterelnök-helyettes véleménycserét folytat az amerikai delegáció tagjaival a közös érdeklődésre számot tartó kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi kérdésekről. Hua Chunying a kínai külügyminisztérium szóvivője május 2-én szokásos sajtóértekezleten elmondta, hogy a tárgyaláson keresztül való vita rendezése megfelel a két ország közös érdekéhez.

Hua Chunying elmondta, hogy Kína és az Egyesült Államok, mint a világ második és első gazdasági hatalom, tárgyalás révén való vita megoldása, közösen kínai-amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok stabilitása megvédése, kétségtelenül megfelel a két ország közös érdekéhez, amelyet az egész világ vár, ugyanakkor fontos jelentőséget bír a világgazdaság felépülésével és stabilitásával.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China