• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Megállapodás jött létre a kínai–amerikai gazdasági tárgyaláson
2018-05-22 09:32:16
CRI

Lu Kang kínai külügyi szóvivő a kínai külügyminisztérium május 21-én Pekingben tartott szokásos sajtóértekezletén kifejtette, hogy a kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi konfliktusról szóló tárgyaláson már megállapodás jött létre, ami mind a két népnek előnyös. Kína reméli, hogy nem lesznek újból problémák, és bízik abban, hogy a két kormány jól megold minden kérdést.

Liu He, Xi Jinping kínai államelnök különleges megbízottja, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, kínai miniszterelnök-helyettes, egyben a kínai–amerikai teljes gazdasági párbeszéd vezetője és az általa vezetett kínai delegáció az Egyesült Államokba utazott, ahol részt vett a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi tárgyaláson, amelyen végül megállapodás jött létre, miszerint véget ér a kereskedelmi konfliktus, a vámadót sem növeli az Egyesült Államok.

Lu Kang szóvivő elmondta, Kína reméli, hogy nem lesz semmi probaléma Kína és az Egyesült Államok között, sem kereskedelmi, sem más területen. A két ország közötti stabil és egészséges politikai kapcsolatok és együttműködések fejlődése a két országnak és népnek egyaránt előnyös. A két kormány már megállapodást írt alá, amely ugyan talán csak rövid ideig érvényes, de végre kell hajtani. Ezt az eredményt a két nép, a két ország ipari és kereskedelmi területen dolgozói üdvözlik, a nemzetközi közösség is örömmel látja.

Lu Kang véleménye szerint a kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének 40 évében többször voltak kérdések és problémák. Mind a két ország hatalmas gazdaságú ország, a két fél közötti kapcsolatok fejlődésének idején talán újabb konfliktusok lesznek, de a két kormány felelőssége, hogy megoldjon minden kérdést, ami előnyös a kínai és az amerikai népnek is.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China