• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Befejeződött a SESZ qiangdaói csúcsértekezlete
2018-06-11 15:55:54
CRI

Vasárnap délután a kínai Shandong tartományi Qingdao városban véget ért a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagországai vezetői tanácsának 18. csúcsértekezlete. Xi Jinping kínai államelnök a csúcson kijelentette, hogy továbbra is előreviszik a sanghaji szellemet, a SESZ sorsközösségének építésére törekednek. A kezdeményezést nagy figyelemmel kísérték a csúcson részt vett képviselők és szakértők. A következőkben hallhatják a részleteket.

A csúcs megnyitóján Xi államelnök mondott beszédet „A sanghaji szellem előmozdítása, a sorsközösség építése" címmel, üdvözölte Narendra Modi indiai miniszterelnököt és Mamnoon Hussain pakisztáni elnököt, akik először jelentek meg SESZ tagországának vezetőiként.

Xi Jinping kijelentette, hogy a SESZ létrehozása óta eltelt 17 évben rendkívüli fejlesztést hajtottak végre, fontos eredményeket értek el, létrehoztak egy olyan konstruktív partnerséget, miszerint nem kötnek szövetséget, nem konfrontálódnak és nem irányulnak harmadik fél ellen. A SESZ fontos innováció a nemzetközi kapcsolatok elméletében és gyakorlatában, a regionális együttműködés új módját jelenti, hozzájárul a terület békéjéhez és fejlesztéséhez.

Dmitrij Lukjancev, Oroszország kínai nagykövetségének miniszteri tanácsosa, Oroszország SESZ-képviselője kijelentette, hogy Xi Jinping államelnök beszéde helyesen ismerteti a regionális és globális helyzetet, és pontosan elemzi a SESZ tagországainak együttműködését.

„Nagyon tartalmas Xi államelnök beszéde. A beszédében Xi Jinping pontos és világos döntést hozott a régió és a világ helyzetéről, a SESZ politikában, regionális biztonságban és gazdaságban történő együttműködési kapcsolatairól pontos elemzést adott, ezenkívül érdekes kezdeményezést vetett fel. Hiszem, hogy ezeket a kezdeményezéseket támogatják és végrehajtják a tagországok."

Xi Jinping a beszédében kijelentette, hogy az erős vitalitással és motorral rendelkező SESZ továbbra is előmozdítja a sanghaji szellemet, a kölcsönös bizalom, a kölcsönös előnyök, az egyenlőség, a tanácskozás és a kölcsönös tisztelet alapján törekszik a közös fejlődésre. Xi hangoztatta, hogy továbbra is a sanghaji szellem jegyében építik a SESZ sorsközösségét. Amjad Abbász, a pakisztáni Punjab Egyetem politikai karának vezetője úgy véli, hogy a sorsközösség építése irányíthatja a SESZ tagországainak jövőbeni együttműködését.

„Xi Jinping a beszédében win-win szituációt és a megosztást hangoztatta. A tagországoknak figyelmen kívül kell hagyni az eltéréseket, hogy a fejlődési eredmény minden tagországnak hasznot hozzon."

Gautam Bambawale India kínai nagykövete az interjúban elmondta, hogy Xi Jinping államelnök beszéde irányt mutatott a SESZ jövőbeni fejlesztésének.

„India először vett részt tagországként a csúcson. Az elmúlt egy évben India sokat tett a SESZ által leginkább figyelt biztonság, terrorizmus elleni küzdelem, gazdaság és kultúra területén."

Abhishek Pratap Singh, a Delhi Egyetem professzora úgy véli, hogy sokféle és több rétegű a SESZ együttműködési rendszere.

„Xi Jinping kínai államelnök a beszédében sokszor hangoztatta a kulturális kommunikációt, a gazdasági együttműködést, a kölcsönös politikai bizalmat és a regionális együttműködést, ami hozzájárul a SESZ és a világ fejlődéséhez."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China