• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az AIIB támogatja az Övezet és Út kezdeményezés végrehajtását
2018-07-02 14:52:53
CRI

Mindig is aktívan támogatta és ezután is támogatni fogja az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank a kínai kormány által elindított 'Övezet és Út' kezdeményezés végrehajtását – mondta Jin Liqun, az AIIB vezetője pekingi látogatásán, július 2-án.

A bank a megalakulása óta eltelt két évben már több mint 5 milliárd 300 millió dollár értékű befektetési programot fogadott. A szakember szerint az AIIB befektetési programjai tulajdonképpen az 'Övezet és Út' kezdeményezés által érintett országokban vannak.

Jin Liqun egyúttal részt vett a Kínai Külügyminisztérium és a Kínai Törvényi Akadémia közös fórumán, amelyet az 'Övezet és Út' program keretében szerveztek. Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank vezetője beszédében kifejtette, hogy Xi Jinping kínai államelnök által elindított 'Övezet és Út' kezdeményezés jelenleg is hozzájárul a nemzetközi kereskedelmi együttműködések fejlődéséhez, és jelentős eredményeket értek el eddig. A nemzetközi szervezetek még fontosabb szerepet játsszanak a kezdeményezés végrehajtásában, annak érdekében, hogy továbbra is jól haladjanak az együttműködések.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China