• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping idén először látogat külföldre
2018-07-16 15:54:32
CRI

Xi Jinping kínai államelnök július végén meghívásnak eleget téve az Egyesült Arab Emírségekbe, Szenegálba, Ruandába és Dél-Afrikába látogat, megjelentik a Dél-Afrikában rendezendő BRICS-országok vezetőinek 10. csúcstalálkozóján, belép Mauritius területére is, ahol baráti látogatást tesz. Kong Xuanyou kínai külügyminiszter-helyettes a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén most először látogat külföldre Xi Jinping azóta, hogy márciusban újra kínai államelnök lett. Ez a fontos diplomáciai tevékenység előmozdítja a Kína és az érintett országok közötti kapcsolatok elmélyítését, megerősíti Kína és az afrikai, ázsiai fejlődő országok egységét, és előkészíti a szeptemberben tartandó kínai–afrikai együttműködési fórum pekingi csúcsértekezletét.

Xi Jinping államelnök július 19-én indul útra, az első állomása az Egyesült Arab Emírségek lesz. Kong Xuanyou külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az elmúlt 29 évben először látogat az Egyesült Arab Emírségekbe kínai államfő.

„Az Egyesült Arab Emírségek a Perzsa-öböl azon országainak egyike, amelyek már nagyon korán felvették a diplomáciai kapcsolatot Kínával, a két ország között hagyományos a barátság. Xi Jinping látogatása során a két ország valószínűleg fontos eredményeket ér el az energia, a mezőgazdaság, a pénz- és vámügyek, valamint a tudomány területén."

Az Egyesült Arab Emírségek után három afrikai országba, Szenegálba, Ruandába és Dél-Afrikába látogat a kínai államelnök. Az elmúlt 9 évben először látogat Szenegálba kínai államfő, Xi Jinping pedig először látogat egy nyugat-afrikai országba. Ez lesz az első alkalom, hogy kínai államelnök Ruandában tesz látogatást. Idén van a kínai–dél-afrikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója, Xi Jinping harmadik alkalommal látogat Dél-Afrikába. Kong Xuanyou külügyminiszter-helyettest hallják.

„Hagyományos barátság van Kína és Afrika között, a két fél következetesen alakítja a sorsközösséget és az érdekközösséget. Xi Jinping látogatása hozzájárul a kínai–afrikai kölcsönös politikai bizalom megerősítéséhez és a közös fejlődéshez, illetve előkészíti a kínai–afrikai együttműködési fórum szeptemberben, Pekingben tartandó csúcsértekezletét."

Idén van a BRICS-országok vezetői csúcstalálkozója elindításának 10. évfordulója, Xi Jinping megjelenik a johannesburgi csúcson. Zhang Jun, a kínai külügyminiszter segédje elmondta, hogy Dél-Afrikában a vezetők a nemzetközi helyzetről, a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről cserélnek véleményt.

„A johannesburgi csúcstalálkozó folytatja azoknak az együttműködéseknek a megvalósítását, amelyekről a tavalyi xiameni csúcson állapodtunk meg. Kína nagyra értékeli Dél-Afrikának a csúcs megrendezése érdekében tett erőfeszítéseit, és kész Dél-Afrikával együtt új motorja lenni a BRICS-országok közötti együttműködéseknek."

Zhang Jun, a külügyminiszter segédje kijelentette, hogy Kína a BRICS-országokkal együtt kész közösen biztosítani a nemzetközi igazságosságot, kész fenntartani a többoldalúságon és a Kereskedelmi Világszervezeten alapuló kereskedelmi rendszert, és határozottan ellenzi az egyoldalúságot és a protekcionizmust.

„Az öt BRICS-ország kiáll a többoldalúság mellett, ellenzi az egyoldalúságot és a protekcionizmust, ragaszkodik a nyitáshoz, elmélyíti a gyakorlati együttműködéseket, egyrészt jelentős fejlődésre törekednek, másrészt aktív szerepet játszanak a világgazdaságban."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China