• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Jól vizsgázott a kínai gazdaság az idei első félévben
2018-07-17 15:55:15
CRI

Hétfőn délelőtt hozták nyilvánosságra a kínai gazdaság első féléves „vizsgapapírját", miszerint egy év alatt 6,8% százalékkal bővült a GDP, az infláció a rögzített határérték alá került és a foglalkoztatás is stabil képet mutatott.

Mindemellett gyorsult az egy főre jutó fogyasztás növekedése, emelkedett a gyártóipari fogyasztás, a magánbefektetések száma és eredményes volt a gazdasági szerkezet átalakítása is. Szakértők szerint az idei év első felében jól vizsgázott a kínai gazdaság, a lendület a második felében is kitart és a gazdaság továbbra is stabil növekedési pályán marad.

A Kínai Állami Statisztikai Hivatal által hétfőn közzétett számok azt mutatják, hogy az idei év első felében a kínai GDP 41896,1 milliárd jüan volt, ami 6,8 százalékos növekedést jelent a tavalyi első félévhez képest. Yao Jingyuan, az Államtanács tanácsadói irodájának kutatója úgy tájékoztatott, hogy a négy mutató alapján, azaz a GDP, a foglalkoztatás, az infláció és a nemzetközi fizetési mérleg szempontjából jól teljesített a kínai gazdaság.

„12 egymást követő hónapban 6,7-6,9 százalék között volt a GDP bővülése, ami stabil gazdasági helyzetet tükröz. A foglalkoztatás terén újabb 7,5 millió munkahelyet teremtettünk, vagyis teljesítettük a foglalkoztatás éves céljának 66,8 százalékát. Ez egy nehezen elért eredménynek számít. Az inflációval kapcsolatban a miniszterelnök 3 százalékban határozta meg az idei árindex felső határát, most 2 százalékon állt a mutató. A nemzetközi fizetési mérleg terén az első félévben a kínai áruk külkereskedelmi összege 14.120 milliárd jüan volt, ami rekordnak számít. Az import növekedési üteme 6 százalékkal haladta meg az exportét. Az adatok alapján elmondható, hogy egyre jobban kiegyensúlyozottabbá válik a kínai külkereskedelem."

Chu Jianfang, a CITIC Értékpapír vezető közgazdásza úgy véli, hogy a szerkezet szempontjából is jó eredményt ért el a kínai gazdaság.

„A magán- és a gyártóipari befektetések száma is folyamatosan emelkedett a második negyedév során. Az iparágak szempontjából a feltörekvő iparágak, a fejlett szolgáltatóipar növekedési üteme magasabb az átlagos ütemnél. Ez alapján elmondható, hogy folyamatosan javult a kínai gazdasági szerkezet."

Mao Shengyong, az Állami Statisztikai Hivatal szóvivője a második féléves adatokra reagálva elmondta, hogy valószínűleg folytatódik a fogyasztás stabil és viszonylag gyors növekedése, és stabil pályán maradnak a befektetések is. Ugyanakkor a második félévben számos kihívás elé néz a kínai gazdaság, de több kedvező tényező is segítheti a stabil és viszonylag gyors gazdasági növekedést. Shen Jianguang, a japán Mizuho Értékpapír ázsiai cégének vezető közgazdásza optimista a kínai gazdaság második féléves teljesítményével kapcsolatban.

„Az idei év második felében kedvezőek lehetnek a kilátások, ami a reform és nyitás szintén kedvező politikájával párhuzamosan jelenik meg. Éppen most fejeztem be az egy hónapos európai körutamat. Az európai cégek többsége nagyon várja a kínai lehetőségeket, hiszen Kína óriási piac és az elmúlt időszakban a világ legnagyobb növekedési ütemét valósította meg. Amennyiben tovább folytatjuk ezt a kedvező politikai irányvonalat, Kína még vonzóbbá válhat a külföldi befektetők számára. Megnyitottuk piacunkat például az autóiparban, így a Tesla amerikai elektromos autógyártó az elsők között juthatott be Kínába. Ha továbbra is fenntartjuk piacaink megnyitását külföld felé, akkor a jövőben adócsökkentési politikát vezetünk be. A kínai gazdaság második féléves teljesítményével kapcsolatban pedig teljes mértékben optimista vagyok."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China